Néhány tipp a jobb videóhoz 2018-ban
Óvatos becslések szerint is, ebben az évben az internetes tartalom legnagyobb része a videós szektorból fog kikerülni. Az, hogy mennyire minden a mozgókép irányába indul el szinte nyomon követhető abban, ahogy mondjuk a Facebook is egyre több pénzt nyom és hangsúlyt fektet ebbe a szegmensébe. Ennek…
5 átértékelendő gondolat minden megszólalás előtt
Ma reggel munkába vittem a feleségem és nem tudtam rádiót hallgatni. Hiányzott az érzelem, az átütő erő, a tenni akarás. Néha pont azt felejtjük el, hogy mekkora jelentősége van minden megszólalásnak, mert azzal a rádiót építjük, éppen annyira, mint saját magunkat. Pedig lenne öt dolog, amit érdemes…
7 idegesítő zenei "dolog", amit a mai fiatalok már nem érthetnek meg
Mindenkinek vannak kattanásai. Nekem az egyik például, hogy szeretem a BRAVO-t bújni és imádom a listákat. Így találtam rá az Altpress jegyzékére, amiben azokat az idegesítő zenei megoldásokat gyűjtötték össze, amelyeket a mai gyerekek már soha nem fognak megérteni. Viszont te abszolút. Tarts Velünk…