A TOP 5 legolvasottabb cikk 2017-ben a 42NETBlogon

A TOP 5 legolvasottabb cikk 2017-ben a 42NETBlogon

December 28-a van.
Ilyentájban bármely jobb érzésű szerkesztő előkapja az "év legolvasottabb bejegyzései" kártyát.
Mi is így teszünk, előssorban azért, mert érdekesnek találjuk, hogy mit olvastatok a legtöbben és a legtöbbet. Jöjjenek tehát 2017 legolvasottabb cikkei!

top_2017.png

5. 3 tanács ahhoz, hogy jobban el tudd mesélni a sztoridat

Érdekes, hogy a TOP 5-ös listánkban két olyan bejegyzés is van, amit decemberben írtunk és olvastatok. A rádiózás egészéhez elengedhetetlen és a mai marketing oldaláról a igazi hot topic téma volt a storytelling, és ennek fejlesztéséről szóló cikkünk nagy örömünkre lett az ötödik.

Eddig ennyiszer kattintottak rá:

6496

4. 7 idegesítő zenei "dolog", amit a mai fiatalok már nem érthetnek meg

Az első "tízezres" és a második olyan posztunk, ami még decemberben született. Nagy öröm volt, hogy többen is visszaírtatok, hogy milyen idegesítő zenei "dolgok" maradtak ki, így már készül is a második rész.

Eddig ennyiszer kattintottak rá:

11968

3. TOP 5 egynyári dal, amitől még a rádiósok is kivannak

Tény, hogy egy-egy tízezres olvasottságú cikket nem csak a hazai rádiós szakmának köszönhetünk, hanem az Indexes kiemeléseknek köszönhetően az érdeklődő, de ugyanígy a rádiót szeretőknek is.
Sőt!
Célunk is, hogy időnként őket is megszólítsuk, hogy lássák mennyire élő közeg a miénk, és igenis legyen ott a rádió az Index, vagy az Index 2 címplaján, mert SZERETJÜK A RÁDIÓT! :)
Na, pont ilyen volt ez a cikk, amiben közösen Veletek, egy mini felmérés után született meg ez a lista. 

Eddig ennyiszer kattintottak rá:

12480

2. Trükkök arra, hogyan fejleszd fel a memóriádat!

A dobogó második legmagasabb fokára egy olyan bejegyzés került, amivel - terveink szerint - általánosan rádiós, nem rádiós, podcaster, blogger, de egy hétköznapi ember is jól járhatott. Szombatonként általában ilyen lifestyle területen kalandozunk, mert hiszünk abban, hogy a rádiózás egy életmód, amit néha jó karban tartani. Aztán nagy örömünk, hogy 2018-ban több oldalról is megközelítjük a témát. Na, de erről majd később.

Eddig ennyiszer kattintottak rá:

14080

1. 10 tünet, ami jelzi, hogy egy picit kiégtél

Számomra az egy kicsit kortünet, hogy miért ez lett 2017 legolvasottabb posztja. Mindesetre az augusztusban írt cikkünk azóta nagy utat járt be és hiszem, hogy vele együtt mi is. Én szeretnék abban hinni, hogy nem csak a "katasztrófaturizmus" miatt jelentett ez a bejegyzés ennyi embert sokat, hanem azért is, mert a végén néhány tipp is elhangzik a kiégés elleni küzdelemért. 
Többek között ezért imádjuk ezt a blogot írni és Veletek együtt formálni, mert ilyenkor pluszban rájövünk, hogy hús-vér emberek olvassák, akik nem csak szakmából és érzelemmentes sales agyagból gyúrtak.

Eddig ennyiszer kattintottak rá:

18563

És, ez még csak összefoglaló cikk az elmúlt évünkről, ugyanis jövő héten, a 2018-as év első napjaiban ünnepli a 42NETBlog az első szülinapját, amivel kapcsolatosan sok érdekességgel készülünk Nektek!
Találkozzunk addig is!

Isten áldjon Titeket!