
Ezért különleges minden podcaster
Jeremy Enns nemzetközi podcast tanácsadóként az utóbbi két év során kezdett el napi nyolc órában podcasterekkel foglalkozni, és ebből élni. Elmondása szerint a legjobb az egész munkájában, hogy egy olyan közösséget ismerhet meg, amely nagyon sok csodálatos emberből áll. A legutóbbi Podcast Movement…

Néhány tipp a jobb videóhoz 2018-ban
Óvatos becslések szerint is, ebben az évben az internetes tartalom legnagyobb része a videós szektorból fog kikerülni. Az, hogy mennyire minden a mozgókép irányába indul el szinte nyomon követhető abban, ahogy mondjuk a Facebook is egyre több pénzt nyom és hangsúlyt fektet ebbe a szegmensébe. Ennek…

10 dolog, amit egy jó menedzser nem tesz
A Forbes cikke alapján szedtünk össze tíz olyan pontot, ami a jó menedzsereknek ismérve. A még pirongtatóan egyszerű tételek is végtelenül fontosak, főleg azért, mert a hétköznapokban könnyű elfelejteni őket, másrészt nagyon sok olyan "friss" menedzser van egy-egy rádiónál, akik még csak most kezdik…

5 átértékelendő gondolat minden megszólalás előtt
Ma reggel munkába vittem a feleségem és nem tudtam rádiót hallgatni. Hiányzott az érzelem, az átütő erő, a tenni akarás. Néha pont azt felejtjük el, hogy mekkora jelentősége van minden megszólalásnak, mert azzal a rádiót építjük, éppen annyira, mint saját magunkat. Pedig lenne öt dolog, amit érdemes…

"A rádió az, ami bekúszik az otthonokba" - Átadtuk a 2017-es év 42NET-es babájának az ajándékát
Ahogy arról a RADIOSITE-on is beszámoltunk átadtuk 2017 első 42NET-es babájának ajándékát egy 50.000 forint kezdő összeggel feltöltött 42NET Baba Kötvényt. Sihai Piroska az Aktív Rádió munkatársa, aki pénzügyi területről "ment" el, hogy teljesítse az egyik legcsodálatosabb feladatot az életben. Vele…