A digitalizáció megeszi reggelire a rádiózást? - Csáki Attila vendégcikke

A digitalizáció megeszi reggelire a rádiózást? - Csáki Attila vendégcikke

Csáki Attila vitaindító cikke egy változó közegről és ennek kis szigetéről a rádióról.

digitalreggel_1.jpg

Néhány hete írtunk egy bejegyzést a reggeli műsorok térvesztéséről, de sokkal inkább átalakulásáról, ami megihlette Csáki Attilát kollégánkat, telekommunikációs szakembert, és a következő cikket küldte el nekünk, abszolút beszélgetés kezdő jelleggel.
Vitatkozzunk, beszélgessünk a kommentekben, vagy a közösségi média felületeken!

Röviden összefoglalnám: ha nem fejlődünk a digitalizáció megeszi reggelire a rádiózást. Azt látjuk, hogy a fiatalok körében már egyáltalán nem vonzó a rádió, hiszen fogyasztók egyre több digitális platformról tudják beszerezni az információt, így a rádió vagy a tv is háttérbe szorul.

"A fogyasztók, hallgatók számára nehezen értelmezhető technikai kulcsszavakat, lecserélendő
rádiókészülékeket, szélesebb műsorkínálat lehetőségét és első lépésben némi hangzásbeli
pozitív változást ígér a digitális rádiózás. Kevesen tudják, hogy az új technika a hagyományos
rádiózás lehetőségei mellett multimédiás szolgáltatásokat is nyújthat." - írja 2007-es tanulmányában Tiszttartó Titusz, amely írást az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet jegyez.  

A digitális térnyerésről már mi is írtunk a 42NETBlogon, akkor, amikor percről percre beszámoltunk a belgrádi utunkról, ahol a szerb rádiós kollégák a DAB+ lehetőségeiről beszélgettek. 
Persze a digitális rádiózás már nem is annyira a messzi jövő kérdése - Norvégiában semmiféleképpen

Az elmúlt 10-15 évben a lineáris tartalomfogyasztás volt jellemző a magyar piacra, viszont itthon is elindultunk a nonlineáris irányba kis százalékban, amely a következő időszakban még jobban fel fog gyorsulni. Amerikában szinte időeltolódással megközelítőleg kb. 20-25%-ban néznek az emberek tv-t, vagy hallgatnak egy-egy műsort podcast formájában. A briteknél ez valamennyivel kisebb, és úgy gondolom, hogy itthon van még 2-3 évünk megfigyelni, hogy mi történik Nyugat-Európában vagy Amerikában, és van időnk kísérletezni.

 

Az látszik, hogy egyre több adatot fogyasztunk, egyre mobilisabb módon, és nem szeretjük a helyzet kötöttséget, tehát a minket érintő tartalmat, bárhol és bármikor szeretnénk elérni legyen szó táblagépről, okostelefonról vagy számítógépről. A verseny tehát fokozódik, és ha szeretnénk megtartani a hallgatót, akkor nyitottan kell hozzáállni az új megoldásokhoz, és mélyíteni digitális tudásunkat, amely hamarosan olyan fontos skill lesz számunkra, mint a nyelvtudás vagy bármilyen végzettség. 

Ebből a 2015-ös felmérésből kiderül, hogy a Spotify és Pandora felhasználók 

  • közel azonos arányban oszlanak meg a két nem között. A Spotify esetében a nők felé billen a mérleg 6%-os mértékben.
  • A Spotify felhasználók 61%-a 30 év alatti, mig a Pandora felhasználók 45%-a.
  • A Spotify felhasználók 30%-ának van gyermeke, míg a Pandora előfizetők 45%-ának.
  • A Spotify felhasználók 29%-a szingli.
  • Az iskolai végzettségük is közel azonos, mivel a felhasználók kora is szinte ugyanaz. 

A felmérésről ITT lehet olvasni bővebben.

Úgy gondolom, hogy a következő évek meghatározóak lesznek a rádiózás tekintetében, hiszen a piac nagyban átalakult, és egy új szemléletre van szükség. Mindezek mellett nagy hangsúlyt kell fordítanunk az online jelenlét erősítésére minden szempontból. Idővel pedig mindenki megtalálja a jövedelmezőséget az online platformokon is, amitől az üzlet egészséges marad.

Egy biztos: már a jövő sem a régi!

Ha véleményed van, vagy egy válaszcikket küldenél a felület szabad!

blog@42netmedia.com