"Kifejezett izgalmat érzek, ha stúdióba lépek" - Staféta Argyelán Krisztával

"Kifejezett izgalmat érzek, ha stúdióba lépek" - Staféta Argyelán Krisztával

Topligás műsorvezető. Ebben megegyezhetünk. Bármelyik országos rádió csapatába befér(hetne). Végre hozzá és elért a Staféta.
Hölgyeim és Uraim!
Argyelán Kriszta

stafeta_argyelan_kriszta_2.png

1. Vissza tudsz emlékezni az első pillanatokra, amikor rádióstúdióba léptél? Mit éreztél?

Esztergomban történt, a Rádió Esztergom stúdiójába egy ünnepi műsor miatt mentem be egy verset felmondani. Még a régi iskolának megfelelően a süket szobában csak egy asztal volt, közepén a mikrofonnal, az üvegablakon túl ült a technikus, aki a felvételt, a mikrofonokat, zenelejátszókat kezelte. Tetszett az atmoszférája a helynek, de nem gondoltam akkor még, hogy rádiós leszek! Ovis korom óta tanárnak készültem.

2. Hogyan fejlesztetted magad az elején?

Mivel gyerekkorom óta a helyi templomba jártunk közreműködni a misén, alap volt, hogy jó hangosan, szépen artikulálva beszéljek, hogy az idősek is jól hallhassák az utolsó sorban a szöveget! Amikor már a Radio Bridge-hez kerültem, ott én kerestem fel egy beszédtechnika tanárt, aki ugyan mondta, hogy nincs semmi javítani való, mégis úgy éreztem, fontos, hogy “ne lustuljak el”, hogy folyamatosan karban tartsam a munkaeszközömet. Így teszek a mai napig is. Rengeteget köszönhetek Ságodi Gabi beszédtanárnak, vele a Sláger Rádióban ismerkedtem meg és büszke vagyok rá, hogy a barátomnak tudhatom.

3. Volt-e műsor álmod, és van-e még műsor álmod?

Nem volt ilyen soha. Mindig az adott feladatomat szerettem volna a legmagasabb színvonalon elvégezni. Szerencsés vagyok, hogy a 25 év rádiózás alatt szinte minden műsorsávban, rengeteg típusú műsorban kipróbálhattam magam.

4. Most hogyan fejleszted magad?

A beszédtechnikát a mai napig gyakorlom és sokszor eszembe jut egy-egy feladat megvalósításakor, hogy vajon mit szólna hozzá Bolla Zsolt. Ha ő hallaná, egy 10-es skálán hány pontot adna rá!

5. Vissza tudsz emlékezni az utolsó pillanatra, amikor rádióstúdióba léptél? Mi éreztél?

Januárban tértem vissza a rádiózáshoz másfél év kihagyás, babázás után, szóval kifejezett izgalmat érzek, ha stúdióba lépek, legutóbb múlt vasárnap.

Kedvenc film? 
Kötelező táncok

Kedvenc sorozat? 
Az ifjú pápa

Kedvenc könyv? 
Száz év magány

Kedvenc játék? 
Dixit

Mi a kedvenced azok közül, amit most játszotok a rádiódban és mi az, amit csak otthon
hallgatsz?
Ed Sheerant nagyon szeretem, otthon inkább Lisa Ekdahlt, Norah Jones-t hallgatok, meg mostanság gyerekdalokat, minden mennyiségben!

6. Mit adott az életedben a rádiózás?

Rengeteg barátot, mély kapcsolatokat, nagy találkozásokat és beszélgetéseket, meg persze a hallgatókat. Lehetőséget arra, hogy kielégítsem az érdeklődésemet más területek felé, egy olyan megélhetést, ahol az átlagnál több idő juthat a családra.

7. Hogyan látod a rádiózás jövőjét?

A rádiózásnak a jelen formájában biztosan vége lesz rövid időn belül, de a tartalomszolgáltatásban hiszek, a személyes jelenlétben, a kapcsolatok szükségességében.

8. Mivel inspirálódsz, ha úgy érzed „leeresztettél”?

Váltok. Nehezen szánom rá magam a változtatásra, de ha úgy érzem, elég, akkor viszonylag gyorsan lépek. Szerencsére erre elég ritkán volt példa.

9. Sorolj fel maximum három rádióst, akitől a legtöbbet tanulsz/tanultál?

Palánki Lajos, Bolla Zsolt, Bochkor Gábor.

10. Itthon szerinted melyik a top 3 előremutató rádió?

Sajnos nem tudok ilyet felsorolni, pláne nem hármat!

+1 Ki legyen a következő?

Simori Reni