Merengő: Hogyan add el magad kreatív emberként?

Thuróczy Richard ezúttal arrról ír, hogy milyen helyzettel találkozhat egy rádiós, vagyis összességében egy kreatív szakember ma Magyarországon.

(Forrás: WillSpirit SBLN on Unsplash)

Mint a legutóbbi posztom végén ígértem, ezúttal arról írok, hogy miként is tud boldogulni anyagilag és önmenedzselésileg az, aki Magyarországon a rádiózás pompás keresztjét cipeli a vállán. Tekintettel arra, hogy életem jelentős részét töltöttem az ország határain kívül, ezért látok olyat is, amit sok külföldi tapasztalattal rendelkező aligha. A lenti sorok sajátossága, hogy szinte bármilyen kreatív szakmában harcoló magyarországi olvasó is találhat benne a sajátjaihoz hasonló tapasztalati pontokat.

Mindenekelőtt, vizsgáljuk meg, hogy mi veszi körül a rádióban dolgozni szándékozót! Nem kell különösebben erősnek lennie szociológiából, pszichológiából és közgazdaságtanból annak, aki át szeretné látni a magyarországi körülményeket, untig elég a józan paraszti észre hagyatkoznia. Az ország területén potenciálisan körülbelül 9 millió ember érti meg azt, amit mondasz, az ország határain túl 3-4 millió fő. Ez az a nyelvi tér, amivel egy magyar nyelvű médiatartalomnak elvi korlátként meg kell barátkoznia. A magyar társadalomban elsősorban nem teljesítmény, hanem ismeretség alapján lehet érvényesülni, ugyanis a gazdaság (minden exportcentrikussága ellenére is) szokások és képességek tekintetében zárt. Az IWIW óta lehet tudni, hogy 2,5 kézfogásból el lehet jutni bárkihez, így azt is tudjuk, hogy egy ennyire szűk keresztmetszetben nagyon nehéz úgy mozogni, hogy az emberek többségében szép emlékeket hagyj. Mivel a fóka kevés, az eszkimó pedig sok, az emberek klikkekbe és párhuzamos valóságokba rendeződve igyekeznek utat találni maguknak. A szokásosnál jobban keresik a hasonszőrűek társaságát, azokét, akik hasonló nehézségekkel küzdenek, hogy aztán egymást erősítsék a meggyőződéseikben. A média kifejezetten az a terep, amelyről legendákat szoktak keríteni. A sértettség, a meg nem értettség és az irigység egy nagyon speciális elegyet alkot annál, aki körön kívül találja magát (akár benne volt korábban, akár nem). A netes véleményformálók korszaka előtt talán még a maiaknál is nagyobb összeesküvés-elméletek keringtek a magyar társadalomban arról, hogy milyen furcsa szerzetek is dolgoznak a rádiókban és a tévéknél. Ezért aztán abban a pillanatban, hogy valaki ebbe a körbe érdemben bekerült, már sok esetben a saját ismerősei, barátai számára is furcsa szerzetté vált (feltéve, hogy az illető nem volt kivételesen szerencsés és szinte kizárólag átlagon felüli intelligenciával rendelkező emberek veszik körül). A szerepeosztó díványok és a vélt vagy valós etnikai származás, politikai, vallási vagy nemi identitás meglehetősen szórakoztatóan hatnak abban a korszakban, amikor már a hallgató és a néző lett a követendő példa és olyan szereplőket keresnek a valódi igényeket kiszolgálók, amelyek nem szakmai, hanem inkább emocionális érvek mentén értelmezhetők csupán. Először még csak a szép beszéd, a választékos fogalmazás és a ranglétrán történő lassú haladás került ki a rendszerből, mára már maga a hagyományos média kezd kikerülni a rendszerből, hiszen a figyelmet teljesen hétköznapi(nak tűnő) emberek orozzák el azok elől, akik ezt szakmaként sajátították el. Ezért aztán, még ha igaz is lenne az a tévhit, hogy valamiféle kisebbséghez kell tartozni ahhoz, hogy ez ember bekerüljön ebbe a körbe, mára éppenséggel jelentős hátrányt szenvedne az, aki valamiben különbözik a széles többségtől. Abban a pillanatban, amikor a törvényi háttér és a technikai feltételek lehetővé teszik, a közönség döntő többsége azonnal a könnyebb ellenállást választja. Nem akar választékos, bonyolult és összefüggésekkel teli (vö. minőségi) tartalmat fogyasztani, mert az igénybe venné az ő agyát is. De még ennél is sokkal rosszabb, hogy azzal az emberrel szemben, aki jobb képességeket mutat, mint amilyennel saját maga hallgatóként vagy nézőként rendelkezik, negatív érzelmeket táplál. A Legyen ön is milliomos sikerének titka éppen az, hogy egy professzor is elbukhat egy olyan kérdésen, amit a néző a tévé előtt „tud”, ezért akár évtizedes munkanélküli viszonnyal is jobbnak érezheti magát annál az embernél, aki a társadalomban érdemei alapján ténylegesen felette áll. Ám amikor az egyszerű postás megnyeri a soktízmillió forintot, ezt a sikert a magáénak is érzi. Összefoglalva: A médiatartalmak folyamatos „leszedálódása” világjelenség, ám van egy kifejezetten helyi sajátossága a magyar médiaviszonyoknak, ahol mindig a gyengébb, a szegényebb és/vagy a butább lesz a szerethető és a vagyonosabb, az okosabb és az erősebb lesz az, akinek nehezebb megküzdenie az elismerésért. Ha pedig teljes családban nőttél fel, szerető családtagok vettek körül, senki sem volt körülötted drogos vagy alkoholista, nem voltál börtönben (és nem csinálsz rendszeresen olyasmit, amiért kaphatnál egy rövidebb gondolkodási időt) és nem a cicás gifek foglalkoztatnak, hanem például geopolitikai összefüggések, akkor marha nehezen vagy eladható, mert minden vagy, csak nem ahhoz hasonló, ami a statisztikai nagy átlagot jellemzi. Akkor, amikor úgy döntesz, hogy Magyarországon közszereplőnek állsz, vésd jól az eszedbe, hogy egészen addig vagy csak jó gyerek, amíg érzelmi alapon közelítesz a közönséghez, nem pedig teljesítmény révén. Lehet, hogy ez neked sem tetszik, az is elképzelhető, hogy ezt vitatod (szíved joga), de tudnod kell, hogy felülről, domináns pozícióból ebben a közegben nem győzhetsz, sosem lehetsz igazán népszerű. Magyarországon a közönség nagyrésze nem igényli, hogy felemeld, azt szeretné, ha még csak le sem ereszkednél hozzá. Ugyanis attól kezdve, hogy te jobb körülményeknek örülhetsz, mint a statisztikai átlag, sokan már nem is kedvelnek téged annyira, mert nem tudnak veled közösséget vállalni. A szerencsés sorsút irigyelik, az okosat okoskodónak hívják, a tájékozottat elvontnak, a tehetőst pedig tolvajnak.

És ha azt hiszed, hogy ez kizárólag a közönségre lehet igaz, rossz hírem van: Magyarországon a felelős beosztásban ülő vezetők döntő többsége egy önjáró és magabiztos, valamint egy irányítható és egyszerű munkaerő közül mindig a másodikat fogja választani. Azért, mert tart attól, hogy az elsőnek nem elég csak utasításokat adnia, hanem foglalkoznia is kell vele, problémákat okozhat és végtére is idővel majd a fejére nő. Ezen jelenségen alapul az a vicc, amelynek csattanója az, hogy a pokolban a magyarok üstje mellé nem kell őr, mert úgyis visszahúzzák egymást. Ez egy súlyos társadalmi probléma, amit nem lehet oktatással orvosolni, hiszen évszázados berögződéseket nem lehet szabályokkal és kampányokkal kiirtani. Egyetlen dolgot tehetsz:

Eldöntöd, hogy miért akarod azt csinálni, amit akarsz, aztán pedig ennek megfelelően cselekszel.

Ha úgy gondolod, hogy ez egy könnyű pénzkereseti forma és némi népszerűség is jár vele, akkor elmondom, hogy sokkal jobban fogsz keresni egy Aldiban tevékenykedve, aztán pedig az ott kapott fizetésből fokozatosan építhetsz magadnak olyan eszközparkot, amivel az interneten komoly karriert futhatsz be, ha van hozzá tehetséged és kitartásod. Egy áruházban fix órákat kell ledolgoznod, biztosan be vagy jelentve (igen, a magyar rádióknál olykor már ez is problémát jelent), pontosan tudod, hogy mikor érkezik meg a fizetés (nagyon kevés olyan rádió volt, ahol napra pontosan utaltak) és létezik a szabadnap fogalma. Egy kisebb vidéki rádióban – az út elején – neked kell felmosni, beírni az elhangzott reklámokat, simán rád bízhatja a tulaj, hogy elküld az NMHH-nak, a Mahasznak és az Artisjusnak az adatokat, miközben a nyereményért is hozzád jönnek be a nyertesek, ha éppen te vagy egyedül a rádióban. Aztán rohanhatsz vissza konfolni és behúzni a netről érkező híreket. Tizenévesként ez még szórakoztató is volt az iskola mellett, de sajnos személyesen ismerek nem is egy olyan felnőttet, aki a mai napig így él. Ezért mintegy nettó 80-120 ezer forintot kaphatsz (sok helyen még ennyit sem) és akkor már nagyon boldog lehetsz a pénzeddel. Ahol már akad némi apparátus is, ott hasonló fizetések mellett már nem kell ennyi mindennel foglalkoznod, de túl sok előre lepési lehetőséged nem lesz. A fix helyeken évtizedek óta bebetonozott vezetők ülnek, sok esetben a tulajdonosok régi barátai, akiknek akkor is hisznek ezek a vállalkozók, ha azok kilopják még a szemüket is. És ha azt gondolod, hogy ezek a nagyobb megyeszékhelyeken működő cégek vezetői jól keresnek, akkor tévedsz. Talán, ha 200-250-300 ezer forintot kapnak nettóban, a többit „összeokoskodják”. A kapcsolati hálójuk révén az évek alatt jóban lettek a helyi fesztiválok szervezőivel, a színházak, plázák és üzletek üzemeltetőivel, így aztán mindig csurran-cseppen valami, egy kis zsebpénz, egy LCD-tévé vagy extrém esetben egy szponzorautó (ez utóbbiról évek óta nem hallottam, ez is tükrözi a piaci erőviszonyokat). Budapesti szinten már egy kicsit mások a léptékek. Egy hallgatottabb kereskedelmi rádióban már egy hétköznapos műsorvezető is kereshet 220-250, esetleg 300 ezer forintot nettóban, de amennyire ez a legtöbb adástükörből kitűnik, ez olykor 6-8 órás adásokat is jelent (zenei rádió esetén), ráadásul egy mostanában elterjedt furcsa szokás szerint sok helyen a hétköznapos csinálja a szombatot is. Szabadság papíron van, a gyakorlatban nem igazán, egymás között kell megegyezni, hogy ki mikor kit helyettesít, ki mit vesz fel konzervnek. Ha úgy érzed, hogy egy felnőtt ember, még ha extrém nagy profi is, képtelen a hét minden munkanapján, néhány helyen pedig még szombaton is napi 6-8 órában jó fej, érdekes és frappáns lenni, akkor jó a megérzésed. Külföldön a hétköznaposok (a reggeli műsort leszámítva) általában hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön vannak adásban, hiszen pénteken már egyébként is minden tisztességes jó munkásember a hétvégéjét tervezgeti a melóhelyen. Aki hétvégés, heti három napot visz, aki hétköznapos, napi négyet, szinte egyenlő feltételekkel dolgoznak és senki sincs lefárasztva agyilag. Talán mondanom sem kell, de a legtöbb helyen 4, de olykor 2 órás műsorokat csinálnak, mert nagyjából ezt az időt lehet 100%-os odafigyeléssel és kreativitással lehozni. Magyarországon, ha valóban a hallgatottság számítana, nem az adásban lévők fizetésén spórolnának a programokat irányítók.

�� 9 лет назад я стал ведущим Шлягер Радио, которое по формату и популярности было, как Авторадио в России. В смысле первым. Владельцем радиостанции была американская медиагруппа EMMIS, и хотя я совсем по-другому думаю, чем американцы, все равно многому научился, как у них, так и у венгерских коллег. А потом радиостанция закрылась по политическим причинам. Точно также, как сейчас на Украине закрывают российские радиостанции. Я просто хотел сказать, что так везде бывает - хоть в Венгрии, хоть на Украине и очень жаль, что это происходит из-за политики. �� Jó 9 éve lettem a Sláger Rádió műsorvezetője, amely formátumra és hallgatottságra éppen olyan volt, mint az Avtoradio Oroszországban. Mármint az első helyen állt. A rádió tulajdonosa az amerikai EMMIS médiacsoport volt, és noha én szinte teljesen máshogy látom a világot, mint az amerikaiak, akkor is rengeteget tanulhattam, ahogy tőlük, úgy a magyar kollégáktól is. De aztán bezárták a rádiót politikai okok miatt. Éppen úgy, ahogyan most Ukrajnában zárják be az orosz rádiókat. Csak azt akarom mondani, hogy ez mindenhol előfordulhat - ahogyan Magyarországon, úgy Ukrajnában is és nagyon szomorú, hogy ez megtörténhet csupán a politika miatt. #радио #Россия #украина #авторадио #венгрия #коллега #вэфире #сми #sláger #rádió #политика

Richard Thuróczy (@thuroczyrichard) által megosztott bejegyzés, Okt 19., 2017, időpont: 11:35 (PDT időzóna szerint)

"Richard dolgozott a Sláger Rádióban is"

Ha tehát azt hiszed, hogy itt kevés munkával lehet jó fizetéseket keresni, akkor el kell, hogy keserítselek. Ebben az országban jelenleg óriási a munkaerőhiány és miközben szeretik azt hajtogatni, hogy mindenki elmegy, valójában a tendencia egészen furcsán alakult az utóbbi időben: A KSH adataiból világosan látszik, hogy a legegyszerűbb munkák esetében nőttek a legjobban a fizetések Magyarországon és ennek megfelelően el is kezdtek hazajönni azok az emberek, akik Németországban voltak raktárosok vagy Nagy-Britanniában pizzafutárok. Akik kint maradnak, azok a kreatív elmék, ez pedig neked csodálatos alkupozíciót jelent. Egyszerűen nincs ember, aki képes lenne tisztességes minőségben ellátni egy kreatív munkát. Azok a fiatalok, akikből a jövő nagy rádiósai és tévései lehetnének, már szinte mindannyian a neten próbálkoznak, tehát nincs utánpótlás. A reklámügynökségek, kommunikációs cégek, marketingkampányokat bonyolító vállalkozások és számos más, a média környékén zajló folyamatokban résztvevő cégek elképesztően szenvednek attól, hogy nem találnak embert. Biztos vagyok benne, hogyha rákeresel a média szóra a legnagyobb álláskereső portálokon, rengeteg olyan hirdetést fogsz találni, ahol azonnali munkakezdést adnak meg. Ez azt jelenti, hogy te, akár szerkesztőként, akár műsorvezetőként, akár zenei szerkesztőként vagy éppen a programon dolgozó egyéb alkalmazottként komoly alkupozícióban vagy és bátran mondhatsz nemet arra, hogy annyiért vagy kevesebbért dolgozz, mint egy tetszőleges áruházlánc alkalmazottja.

Az előző posztomban rossz szokásomhoz híven hosszan ecseteltem, hogy az a tudás, amit mi a hagyományos médiumoknál elsajátítottunk, a mostani tizenéveseknél alapkészség. Ez azonban más területen nem inflálta el ennek az értékét. Ha például jól tudsz írni és kitartó vagy, majd pedig megtanulod magad menedzselni, akkor lehet belőled akár a következő Oravecz Nóra is. Ne nevess! Nórit én még akkor ismertem meg, amikor az egyik, akkor általam is tulajdonolt hírportálon kezdett bejegyzéseket írni. Messziről üvöltött róla, hogy bármennyit hajlandó dolgozni a sikerért, de nagyon fontos, hogy a saját sikeréért. Vállalkozó szellemű ember, aki ezen felül megtanulta saját magát eladni. Ma ezeknek az embereknek áll a világ. Ha úgy akarsz rádiózni, hogy ebből meg is tudj élni, akkor az égadta egy világon semmi mással ne foglalkozz, mint azzal, hogy kitaláld és eladd magad, mint közszereplőt. Ezt a munkát ugyanis a magyar piacon helyetted senki sem fogja megcsinálni. Nem fog egyetlen rádió sem költeni rád csak azért, hogy aztán elszerződj máshová, ha jobb ajánlatot kapsz, mert annyira ismert lettél, hogy hírértéke van egy posztodnak. Ez az a titok, amit mindenki úgy őrizget, mint a Szent Grált, pedig valójában végtelenül egyszerű ez az egész. Üzletemberként tudom, hogy pénzből lehet még több pénzt csinálni. Tőke nélkül szorgalommal, kitartással és tehetséggel sem mész semmire az esetek döntő többségében. Ám akkor, ha a kis tőkédet okosan használod fel és idővel már akkora tényező vagy, hogy sok tízezren rendszeresen követnek a közösségi médiában, már ezzel pénzt kereshetsz, ha pedig ezt ügyesen használod, meg fognak keresni a kereskedelmi tévék és a rádiók, hogy rendszeresen hozz nekik jó számokat a statisztikákban. Rádiósként pedig csodálatos szerződést fognak az orrod alá tolni, mert azt látják, hogy veled több embert lehet elérni és esetleg több pénzt is lehet keresni.

Ha viszont szerelmes vagy a rádióba, akkor legyen ez a hobbid. Legyen egy-két jó vállalkozásod, csinálj sok minden mást és soha, de soha az életben ne szerződj le sehová sok-sok órás hétköznapi mókuskerékbe. Mégpedig azért ne, mert a legszebb nőt is meg lehet unni, ha minden egyes nap, órákon át azt akarja, hogy vele légy. Egy idő után észre fogod venni a hibáit, később pedig még azt is hibának éled majd meg, amit korábban szerettél benne. A szerelmet sose vedd komolyan. A szerelem nem racionális dolog. Ha túlzottan szerelmes leszel a rádiózásba, akkor egyszer csak azon kapod magad, hogy szakbarbár lettél és egy párhuzamos univerzumban ébredsz, ahol a BBC Radio One-ról magyarázol elismerően, miközben hó közepén azon agyalsz, hogy miből fizeted ki a számláidat. És ezt nem szeretnéd, ugye?