"Úgy érzem, megtaláltam az utam" - Staféta Marozsi Szimonettával

"Úgy érzem, megtaláltam az utam" - Staféta Marozsi Szimonettával

Az új generáció tagja, aki egy év alatt lett a Gong FM reggeli műsorának hangja. Még azt érzi, hogy fejlődni szeretne és ez viszi előre. Mégis egy év rádiózás után is "otthonosan" forog ebben a világban. Ő is szerelembe esett.
Hölgyeim és Uraim!
Marozsi Szimonetta

stafetamarozsi.png

Vissza tudsz emlékezni az első pillanatokra, amikor rádióstúdióba léptél? Mit éreztél?

Persze, hiszen nem volt olyan régen, egészen pontosan egy évvel ezelőtt mentem az első betanításra, reggel 6 órára. Holló Robi kollégámnál kezdtem, nagyon közvetlen volt és segítőkész. Dobtam egy hátast, amikor megláttam a keverőpultot (pár gombot még mindig nem tudok hova tenni), na és a vágóprogram sem tűnt valami egyszerűnek. Azt éreztem, hogy ez nekem nem fog menni.

Hogyan fejlesztetted magad az elején?

Nagyjából 2-3 hónap volt a betanítási idő, ekkor napi szinten látogattam a rádiót. Minden műsorvezetőnél jártam, nagyon kedvesen fogadtak, és végtelen türelmesek voltak. Vittem minden adáshoz füzetet, és jegyzeteltem mindent, tényleg mindent. Leírtam a számomra szimpatikus szófordulatokat, nagyon sokat hallgattam rádiót, és itthon is gyakoroltam. Az első adásokhoz írtam szöveget a megszólalásokhoz, de hamar rájöttem, hogy így nem lehet műsort vezetni.

Volt-e műsor álmod, és van-e még műsor álmod?

Igen, a reggeli sáv nagyon tetszett. Pár hete ez az álom valóra vált, minden reggel ébreszhetem a Gong FM hallgatóit, nagyon élvezem. Nem feltétlenül műsor, de nagyon szívesen kipróbálnám a hírolvasást, vagy a reklámszinkront.

Most hogyan fejleszted magad?

Továbbra is nagyon sokat hallgatok rádiót, hiszen kevés ideje vagyok a szakmában, így bőven van még mit tanulnom. Több rádiót is szoktam hallgatni, és ami szimpatikus, azt megpróbálom elsajátítani. A mai napig kikérem a kollégák véleményét, úgy érzem, ebből tanulok a legtöbbet.

Vissza tudsz emlékezni az utolsó pillanatra, amikor rádióstúdióba léptél? Mit éreztél?

Igen, nagyjából egy órája értem haza, kívánságműsorban voltam, előtte Faragó Mikivel fődíjat sorsoltunk, így izgatott voltam. Nagyon szeretek belépni a stúdióba, imádom a rádiózást. Természetesen ez a kollégáknak is köszönhető, az első pillanattól kezdve nagyon közvetlenek voltak, úgy érzem, mindenkivel sikerült megtalálnom a közös hangot.

Kedvenc film?
Non-Stop, BÚÉK

Kedvenc sorozat?
Itt sem tudok választani. :D
A nagy pénzrablás, Született feleségek

Kedvenc könyv?
Susan Wiggs - Mielőtt átölel az éj

Kedvenc játék?
Activity

Mi a kedvenced azok közül, amit most játszotok a rádióban, és mi az, amit csak otthon hallgatsz?
Ava Max - Who's Laughing Now a jelenlegi kedvenc.
Otthon Eminemet szoktam hallgatni, általában takarítás közben. :D

Mit adott az életedben a rádiózás?

Önbizalmat, kapcsolatokat és munka iránti szeretetet. Úgy érzem, megtaláltam az utam, egyértelműen a médiában képzelem el a jövőm.

Hogyan látod a rádiózás jövőjét?

Több éve foglalkoznak ezzel a kérdéssel, és többnyire temetik a rádiót. A rádióhallgatók száma évről-évre növekvő tendenciát mutat, bízom benne, hogy ez így is marad. :)

Mivel inspirálódsz, ha úgy érzed "leeresztettél"?

Újabban teniszezni járunk a párommal. Nagyon szeretek moziba járni, vásárolni, és sütizni a barátnőimmel. Nem vagyok egy helyben ülős, így, ha van egy kis időnk, egy délutáni kiruccanásban, kirándulásban mindig benne vagyok.

marozsi2.jpg

Sorolj fel maximum három rádióst, akitől a legtöbbet tanulsz/tanultál?

A Gong FM összes műsorvezetőjét ide sorolnám, nagyon sokat köszönhetek nekik. Női műsorvezetők közül Majoros Ritát említeném, sokat szoktam hallgatni, nagyon tetszik a stílusa.

Itthon szerinted melyik a top 3 előremutató rádió?

Több előremutató rádió van szerintem, de tartom magam a háromhoz: Rádió1, Petőfi Rádió és Rádió88.

+Ki legyen a következő?

Nem ismerjük egymást, ennek ellenére bízom benne, hogy elfogadja a meghívást.
Király Tamás, Rádió1