Ilyen zenét lenne érdemes játszania a rádióknak munkaidőben

Ilyen zenét lenne érdemes játszania a rádióknak munkaidőben

Milyen zenét kellene beszerkesztenünk a tudomány szerint, hogy hatékonyak legyenek a minket hallgatók?

zenemunkaradioheader.jpg

Forrás: Kal Loftus on Unsplash

Mi a rádió(k)nál szeretünk tudományosan és szakmai szempontok alapján megközelíteni olyan kérdéseket, mint például a zene. Órákat bindzsizünk slágerlistákat és zenei kritikákat, hogy a lehető legjobb dalokat válogathassunk be a playlistünkbe. Aztán sokszor az is mérvadó, hogy mit szeretnek a környezetünkben, vagy éppen mi az, amit más rádiók is játszanak. 

Ha azonban csakis és kizárólag arra koncentrálnánk napszakhoz kötődően, hogy mit adjunk a hallgatóinknak, ami számukra a leghasznosabb lehet, akkor igencsak megváltozna az arculatunk. Erről írt nem is olyan régen egy összefoglalót Kovács M. Dávid az Indexen. A cikkből kiderül, hogy már 1972-ben létezett egy tanulmány, amely kimutatta, hogy 

azok a gyári munkások, akik vidám, kiegyensúlyozott dalokra dolgoznak, jobban teljesítenek a műszakjuk alatt.

- olvasható a bejegyzésben, hozzátéve, hogy a folyamatos zenehallgatás mellett megszűnik az emlegetett jótékony hatás.

Forrás: Claudia Mañas

Ha konkrétumokról szeretnénk beszélni, akkor egy másik, 2016-os kutatást kell emlegetnünk, amelyben bebizonyították, hogy bizonyos dalok meghallgatása munka közben gördülékenyebb együttműködést, ennek folyományaképpen eredményesebb csoportos döntést jelenthetnek.
Milyen dalokról van szó?

  • Beatles:Yellow Submarine
  • Katrina and the Waves: Walking on Sunshine
  • Van Morrison: Brown Eyed Girl

Az újabbak közül pedig:

  • Hozier - Take Me To Church 
  • Deadmau5 - Some Chords
  • The xx - “Intro”

Az Egyesült Királyságban 2010-ben készítettek egy tanulmányt, amely néhány olyan adatot villant fel, amellyel tudunk mit kezdeni, ha nem is azért, hogy csavarjunk a playlistjeink összetételén, de a kommunikációnkban "rájátszhatunk".
Anneli B. Haake doktori disszertációjából kiderül:

  • A megkérdezettek 60%-a relaxációs, stresszcsökkentő céllal fogyasztotta a zenét munka mellé
  • 40%-a a válaszadóknak mondta azt, hogy a jobb koncentráció miatt hallgat zenét
  • A legérdekesebb viszont az, hogy csak 7%-uk mondta azt, hogy élvezetet okoznak neki a meghallgatott dalok.

Forrás: Nadine Shaabana

Magyar oldalról pedig  Lehoczky Mária pszichológus 2015-ös interjúját emlegeti az Index, amelyben elhangzik, hogy a jól kiválogatott zene a külső zajokon túl képes

befolyásolni az agyi aktivitás szintjét.

- majd még elmondta: 

a zenehallgatás pszichológiai kutatása során bizonyították, hogy hangulatjavító hatása következtében a feladatvégzéshez szükséges idő csökkent.

Mindez abban segíthet nekünk, hogy amennyiben tényleg segíteni szeretnénk hallgatóinkon, akkor ezeket is figyelembe véve, vagy mindezen kutatások mentén elindulva gondoljuk át, hogy mit tehetnénk azért, hogy valóban tegyünk értük.

A saját szempontunkból pedig segíthet olyan üzeneteket elhelyeznünk, amelyek erre és ezekre az érzésekre erősíthetnek rá.

Ti odafigyeltek arra, hogy napközben másabb zenéket adjatok?
Hogyan?

Forrás: bustle.com, qz.com, index.hu