"...az élő rádiózás továbbra is extra energiát ad..." - Staféta Ladoniczki Dániellel

"...az élő rádiózás továbbra is extra energiát ad..." - Staféta Ladoniczki Dániellel

Ha létezik klasszikus reggeli arc, akkor Ladoniczki Dani az. Ráadásul, ha jó példát keresünk arra, hogyan lehet egy saját "felségterületből" a legtöbbet kihozni, akkor őt bátran kérdezhetjük. Együtt él Szolnokkal: műsort vezet színpadon, rádióban és mellette társként vezet egy üzletet.
Igazi energiabomba, még reggel 5-kor is.
Hölgyeim és Uraim!
Ladoniczki Dani!

ladodaniheader.jpg

1. Vissza tudsz emlékezni az első pillanatokra, amikor rádióstúdióba léptél? Mit éreztél?

Nálam az első pillanat viszonylag régi emlék, hiszen még gimnazistaként volt szerencsém meglátogatni jelenlegi munkahelyemet, az Aktív Rádió stúdióját. Szerintem 1999 volt az a dátum, amikor először szembesültem azzal, hogy ez a világ valójában milyen is. Hogy mire emlékszem? Semmire, de ami biztos, hogy mély nyomott hagyott bennem, hiszen később egy életforma részeként köszöntött be az életembe. A második, és emlékezetes pillanat, a székesfehérvári éveimhez köthető, hiszen főiskolásként - Kodolányi János Főiskola - már az első hónapban sikerült magam bekönyörögni a Vörösmarty Rádió - ha jól emlékszem Krokodil nevű sávjába - hallgatói által készített adásába. Ez heti 1 alkalommal ment, délután 4-től éjfélig. Kb. leesett az arcom, hogy te úristen ez mennyire vagány dolog, mekkora királyság, micsoda technika. Húúú a stúdió, a mikrofon, az adásvezérlő, a keverő. Azt hiszem végem volt, és teljesen felpörgetett az élmény, és a rádiós világ.

2. Hogyan fejlesztetted magad az elején?

Nem volt nehéz dolgom, hiszen 4 évet főiskolásként, 2 évet pedig egyetemi hallgatóként tölthettem el felsőoktatási intézményekben, ahol televíziós-rádiós szakokon sajátíthattam el a szakma csínját-bínját. Rengeteg speciális óránk volt, illetve folyton a mélyvízbe ugrasztva, gyakorlatilag a hetek, hónapok alatt ivódott belém/belénk a szakma alapja.

3. Volt-e műsor álmod, és van-e még műsor álmod?

Műsor álmom volt, amit részben később meg is valósíthattam, hiszen az Aktív Rádióban éveken át ment egy interjú rovatom, amelyben hazai hírességekkel beszélgettem 3-4 percben. Minden nap új interjút készítettem így nagyon élveztem, hogy naprakész voltam a sztárok életével kapcsolatban. Műsor álmom van-e? Konkrét nincs. Keressen meg egy producer, műsorgyártó és megcsináljuk a közös álmot! :-)

ladodani4.jpeg

4. Most hogyan fejleszted magad?

Sehogy...pedig kéne...sokszor javasoltam, hogy törvényileg kellene ezt is szabályozni. Rendeletet hozni, mint akár a magyar zenék arányával kapcsolatos passzus. Havonta 2-3 órás beszédtechnika óra minden műsorvezetőnek, továbbképzések, amelyet természetesen az adott rádió fizet. Szerintem mindannyian előbbre lennénk.

5. Vissza tudsz emlékezni az utolsó pillanatra, amikor rádióstúdióba léptél? Mi éreztél?

Ez ma reggel volt... Rohadt álmos voltam - azóta aludtam 1 órát. Kicsit fárasztó úgy reggeli műsort csinálni, hogy külső helyszínen vagyunk, jönnek az ingerek, a megszólalások, mindez úgy hogy hajnalban keltem. Persze az élő rádiózás továbbra is extra energiát ad, de amikor kialszik az on-air lámpa...puff végem, leeresztek! :-D

ladodani2.jpg

Kedvenc film?
Moszkva tér

Kedvenc sorozat?
Barátok Közt (volt) :-D Egyébként gyűlölöm a sorozatokat

Kedvenc könyv?
Daniel Defoe - Robinson Crusoe

Kedvenc játék?
Clash of Clans, élőben pedig a kosárlabda, mint játék és a snowboard.

Mi a kedvenced azok közül, amit most játszotok a rádiódban és mi az, amit csak otthon hallgatsz?
Rádióban: Calvin Harris Dua Lipa - One kiss
Otthon: inkább deep house, a kocsiban mixek szólnak. :-)

6. Mit adott az életedben a rádiózás?

Rengeteg kapcsolatot, élményt, ismerőst, barátot, lehetőséget, új utakat nyitott és minden olyan dolgot, amit szerintem a más szakmában tevékenykedő ember soha nem tapasztal meg.

7. Hogyan látod a rádiózás jövőjét?

Sokan mondják - és nem akarok elcsépelt lenni ezzel kapcsolatban sem - , hogy az interneté, alkalmazásoké meg az online formátumé a jövő...
Tény, hogy nyomul ez a piac, de én úgy gondolom, hogy az FM rádió, a műsorvezetős formátum, és az hogy hús-vér emberek szólnak a dobozból...sosem fog kihalni. A rádió a barátod!
A barátokat pedig nem hagyjuk el!

ladodani3.jpg

8. Mivel inspirálódsz, ha úgy érzed „leeresztettél”?

Elmegyek snowboardozni, bringázni, nyaralni. Belföld vagy külföld! Valami. Mindegy, csak ne ugyanaz az útvonal, terület legyen, ahol egyébként is sokat mozgok. Pihenés közben is sokat beszélek, de olyankor sosem a munka, a rádió a téma, így az információcunami a fejemben cserélődik.

9. Sorolj fel maximum három rádióst, akitől a legtöbbet tanulsz/tanultál?

Tanultam. :-) Nacsa Norbi (tudod a számlaszámom... ;-) )
Palánki Lajos (bár nem tudom mennyire tartja magát rádiósnak, nekem sok dolgot adott át :) ),
Fofóóó! :-)

10. Itthon szerinted melyik a top 3 előremutató rádió?

Szerintem jelenleg ilyen nincsen. Egyenlőséget érzek.

+1 Ki legyen a következő?

Süveges András Ceglédről.