Ilyen volt a rádiós szekció a HTE MediaNet konferencián!

Ilyen volt a rádiós szekció a HTE MediaNet konferencián!

Habár egy ilyen eseményen 100%-ig érvényes a Magyar Turizmus Zrt. e nyári szlogenje "Itt kell lenned, hogy elhidd" a HTE MediNet konfereniáról mégis, írásban is be is kell számolnunk.
Meg kell tennünk, mert rengeteg élménnyel, és inspiráló tudáshalmazzal tértünk haza, és ebből szeretnénk, ha te is részesülnél.
És, hogy őszinték legyünk: A rádiós szekció...

rsz_2radiosszekcio1.jpg

...nagy büszkeséget okozott nekünk!

Na, nem a saját részünkről, hanem a résztvevők részéről. A terem, amiben helyet kínáltak fel nekünk befogadóképességében még bírt volna néhány sort. Sok érdeklődő jött el a rádiós szekcióra.

Még fantasztikusabb, hogy a végéig kitartott ez a létszám, amelynek végletekig örültünk a magunk, de ahogy láttuk akár a ti részetekről is.
Mert, ha valamit igazán ki kell emelnünk az a résztvevők aktivitása és hangulata!

Ismét bebizonyosodott, hogy a rádiósok egy nagy családot alkotnak szerte a világban, és ebben semmi Coelhó-i pátoszosság nincs!

Egy előadáson sem volt olyan közvetlen, baráti, szakmai beszélgetésbe áthajló hangulat, mint a rádiós szekcióban!

És ez az, ami igazán számít! Mert szakmaiság ide, szakmaiság oda, a lényeg, hogy a befogadást az információk feldolgozását egy ilyen támogató és teremtő légkör segíti. Ezt pedig nem csak a HTE MediaNet konferencia kapcsán, hanem akár itt a 42NETBlog kapcsán is köszönjük Nektek!

Miről szóltak az előadások?
Néhány gondolatot villantanánk fel belőle!

Bevezető

  • 2017-re a klasszikus rádiózást is teljesen átjárja a digitalizáció.
  • Ma, Magyarországon a lakosság nagy része a digitális korban él: digitális bevándorló a lakosság 38%-a, míg bennszülött a lakosság 37%-a. Közülük is nagyon sokan hallgatnak rádiót, az NRC adatai alapján a digitális bevándorlók 46%-a figyel naponta a rádióra, ez kb. 1.280.000 ember, míg a bennszülöttek 38%-a, ami 666.000 embert jelent.
  • Ezt a széles kört pedig már csak és kizárólag az analóg technikával nem lehet, vagy nem lehet hatásosan elérni. Ehhez a rádióknak úgy, mint a tévéknek is fel kell zárkózniuk. Képesnek kell lennünk, hogy egyre több platformon jelenjünk meg.

Mikos Ákos: Látható rádió, vagy low budget televízió?

  • A nyomtatott sajtót az online szorongatja, az online tartalom előállítók, pedig az ingyenes hírre és bannerre épülő hirdetési modellekben keresik a megoldást, miközben a Google és a közösségi média évről évre nagyobb szeletet követel magának az online büdzsékből. A rádiók viszont nem lépnek az internetes lehetőségek irányába.
  • Két fontos terület van: Vizualizáció és Multiplatform. Az utóbbinak feltétele az előbbi.
  • Korábban egy ilyen modell létezett:
    TV - Rádió - Írott sajtó - Internet = Tájékoztatás
    Most pedig:
    TV+RÁDIÓ+BLOG+KÖZÖSSÉGI MÉDIA = ÉLMÉNY
    TV+RÁDIÓ+BLOG+KÖZÖSSÉGI MÉDIA = MULTIPLATFORM
  • Egyes előrejelzések szerint jövőre az internetes tartalom 84%-a(!!!) videós tartalom lesz.
    Rengeteg esélyt szalaszt el az a csatorna, aki nem készül erre, vagy már nem tervez ezzel.

Tiszttartó Titusz: Programing vs. Technológia?

  • A Content is King a rádióban is él. De mit ér a jó tartalom a technika nélkül?
  • Tudnunk kell együtt dolgozni a mérnökökkel, hogy a jó tartalmunkat minél jobban átadjuk.
  • Mindkét szakma mást tart fontosnak a rádióban, de a lényeg a közös szenvedély: a rádiózás.

PiDRó: Negyedtonnával könnyebb stúdiók

  • A technika fejlődésével a stúdiók egyre több design-t és funkciót tudtak felvonultatni
  • A Studer márkán - de szinte bármelyik broadcast márkán - keresztül megfigyelhető a változás. Studer J37 - Studer D950 - Studer Vista 5SR Angle
  • Amikor korábban multicoreban kellett gondolkodnunk az jócskán megnövelte a stúdiónk súlyát! Ha 1 méter 16/4-es multicore 1kg, akkor, ha ebből kell 1400 méter kell egy stúdióba, az máris 1400 kg. Ezzel szemben, ha egy új Lawo esetében "csak" 800 méter UTP kábel kell, az 32 kg.

Bajáki Gábor és Alex Bennett: A Lawo életérzés a rádiózás szemszögéből: 

  • Alex Bennett a Lawo európai Sales Directora többek között arról beszélt, hogy mennyi lehetőség rejtezik egy-egy ilyen eszközben. Ez az irány már a 3.0 felé, a virtuális rádiózás felé vezet.
  • Bajáki gábor, aki a Lawo mérnökeként és a 42NETMedia fejlesztési vezetőjeként vett részt az előadáson több olyan feature-t is bemutatott, amelyeket már magyar rádiók is használnak, és amelyekkel már egy számítógéppel irányítva is több jövőbemutató lépést megtehetünk.

 rsz_radiosszekcio2.jpg

A képen Alex Bennett, a Lawo Sales Directora és PiDRó, a HTE MediaNet Ráadiós szekciójának vezetője.

Összességében tehát rengeteg élmény, beszélgetés, platformok közötti eszmecsere jellemezte az eseményt. 
Konferenciára járni jó, erről korábban is írtunk, de csak megerősíteni tudjuk mondandónkat:

  • Fejlődni lehet
  • Ismeretségeket szerezni
  • Motiválóni magunkat és munkatársainkat
  • Más tudást integrálhatunk a szakterületünkbe

Mi már készülünk a következőre, ahol találkozhatunk a rádiózás szerelmeseivel.
Találkozzunk ott!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A HTE-nek pedig köszönjük az együttműködést és a lehetőséget!
hte_medianet2017_banner.jpg