"Maradéktalanul teljes, boldog és gyermek vagyok amikor rádiózom..." - Staféta Nyerges Izabellával

Izáról az az emlékem van, amikor még Nyíregyházán meghallottam a hangját felszisszentem: Profi!
Most olvasva a válaszait azt érzem: Tudatos profi!
Annyi jó mondata volt, hogy legalább hármat ki tudtam volna választani címadónak. Végül az lett ami. A többit keressétek meg Ti magatok!
Hölgyeim és Uraim!
Nyerges Izabella

1. Vissza tudsz emlékezni az első pillanatokra, amikor rádióstúdióba léptél? Mit éreztél?

Diónyi méretű volt a gyomrom a félelemtől, hiszen mindössze 17 éves voltam, amikor életem első rádiós munkahelyére besétáltam. Ugyanakkor eufóriát és izgatottságot, áhítatot éreztem, mint amikor egy szakrális térbe lép be az ember, ahol igazi csodák történhetnek. És álmos is voltam.
A hétvége hajnal volt az első feladat amit kaptam, és télen hajnali ötkor nekiindulni a sötét és fagyott, zúzmarás pécsi utcáknak nem tartozik életem legfelemelőbb élményei közé. A rádiózás sokat ad, de rengeteg áldozatot is követel. Ezért lehet kizárólag szerelemből csinálni. Ez nem pusztán szakma, nem pusztán hivatás, ez szerelem.
A legnagyobb és talán az egyetlen, ami örökké tart.

2. Hogy emlékszel vissza, hogyan fejlesztetted magad az elején?

Éjjel-nappal rádiót hallgattam, figyeltem a nagy öregeket és azokat is, akik rossz példát mutattak. Akkoriban még sokkal több háttérmunkát fektettem egy adás elkészítésébe. Pontosan megszerkesztettem minden pillanatot, a legelső megszólalásaimat még megírtam és nem volt bennem semmi spontaneitás az izgalom és a tapasztalatlanság miatt.
Mára már ennek a teljes ellentéte jellemzi a műsorvezetési stílusomat. Elképzelhetetlen lenne számomra, hogy szóról szóra eltervezzek egy megszólalást. Ma már a spontán, természetes és közvetlen, személyes, akár a hibákat is megengedő stílus híve vagyok. Szeretem, ha hús vér emberek és nem biorobotok vezetik az adást, és egyenesen rosszul vagyok attól, ha valami csak kilóra van meg.
Rengeteget köszönhetek azoknak a programigazgatóknak is, akikkel szakmai vezetőimként és mentoraimként együtt dolgozhattam. A napi, vagy akár heti rendszerességű aircheck csodákra képes.

3. Volt-e műsor álmod, és van-e még műsor álmod?

Amikor az újságíró képzésen egy egész évfolyam előtt kellett válaszolnom ugyanerre a kérdésre a következőt válaszoltam:

Azt szeretném, ha minden reggel az én hangommal ébredne az ország.

Mára már felülbíráltam a vágyamat és beláttam, hogy hajnalozni őrülten megterhelő, és ahogyan jobban megismertem a személyiségemet rájöttem, hogy az éjszakai bagoly természetem ezt reálisan egyszerűen nem tenné lehetővé. Nem hajnalban vagyok képes a legjobb teljesítményt nyújtani.
Így ma már így fogalmaznék:

Azt szeretném, ha minden nap munkába kísérhetném az országot. Mint a mesében: „Pom Pom! Megvárhatlak?”- Hallgatóm, barátom! Elkísérhetlek a napodon?

És a másik örök műsor álom: páros műsorvezetés! Fantasztikus lenne úgy beszélni, hogy valaki vissza is szól. Kevésbé érezném magam hóbortosnak tőle.

4. Most hogyan fejleszted magad?

Már sokkal komplexebb módon. A személyiségem, a lelkem tulajdonképpen a munkaeszközöm, hasonlóan a művészekhez, a színészekhez például. Így az önismeretbe nagy energiát fektetek. Na meg kell az edzés az agynak is, nem csak a léleknek, úgyhogy tanulok. Logopédiát és pszichológiát.
Ha kiöregszem a rádiózásból, átülök a mikrofon másik végére, és reményeim szerint kitanítom az eljövendő rádiós generációt. Őrülten szigorú leszek, mert rájuk fér!

5. Vissza tudsz emlékezni az utolsó pillanatra, amikor rádióstúdióba léptél? Mi éreztél?

Pontosan ugyanazt, mint először: eufória, izgatottság, áhítat. Ha ez elmúlik, azonnal abbahagyom és pályát váltok. Egy aprócska különbség van talán: a félelmet felváltotta az egészséges önbizalom és magabiztosság. Húsz év szakmai tapasztalat után furcsa is lenne, ha még mindig pillangók repkednének a gyomromban, ha felgyullad a piros lámpa.

6. Meséld el mit adott az életedben a rádiózás?

Szerelmet.
A Csíkszentmihályi Mihály féle FLOW/áramlat érzés megtapasztalását. Maradéktalanul teljes, boldog és gyermek vagyok amikor rádiózom, az alkotás élménye elfedi a valós világot, a legjobb fájdalom csillapító. Életre szóló barátokat egy-egy kollégám személyében. Ezért vagyok a leghálásabb, ez a legfontosabb. És persze szakmai elismerést, megbecsültséget.
Egyszer mélyinterjú után Fluor Tomi a kézfogásnál azt mondta: „Te Izabella! Ez volt életem legérdekesebb és legizgalmasabb interjúja. Az első beszélgetés, ahol nem untam halálra magam.” - akkor tudtam, hogy jó úton haladok.

7. Hogy látod a rádiózás jövőjét?

Évek óta azzal riogatnak a szakmabeliek, hogy az FM típusú rádiózásnak vége, néhány éven belül lehúzhatjuk a rolót és marad a high-tech, internet alapú, személytelen és rideg robotvilág, ahol nincs szükség a régi klasszikus értelemben vett műsorvezetésre.
Én pedig teljesen máshogy gondolom! Amíg a mai napig a kívánságműsor a legnépszerűbb műsorelem egy rádióban úgy, hogy a netes videómegosztó oldalakon azt raksz vagy rakhatnál be magadnak, amit akarsz, addig úgy érzem nem kell félnem. Amíg behozza a tálca sütit a hallgató, hogy ezt nekem készítette, és ezzel szeretné kifejezni a szeretetét, amíg felhívnak telefonon, hogy mekkora pizsamát hordok, mert hímeznének nekem egyet, és amíg azt írják sms-ben, hogy vásároltak egy kecskét és Izabellának fogják elnevezni, addig nem kell félnem és félnünk a robotok uralmától.
Amitől félhetünk, hogy nincs épkézláb, szakmailag felkészült és szakmai alázattal bíró utánpótlás.
Sokszor úgy érzem magam mint egy régi kor utolsó, kihalófélben lévő dinoszaurusza, és sokszor vérzik a szívem ha látom, mit tesznek az utánam következő önjelölt rádiósok a szakmával.

8. Mivel inspirálódsz, ha úgy érzed „leeresztettél”?

Tisztességes hörgéssel megfűszerezett metál koncertekkel egy fesztiválon, baráti vagy akár jó szakmai beszélgetésekkel - a kettő nálam sokszor metszetet képez - utazással, a komfortzónámból történő kilépéssel, - épp kezdem a felkészülést, hogy 1000 km-t gyalogoljak egymagam - és tetováltatással. Igyekszem titkolni, de valójában úgy nézek ki lassan mint egy cirkuszi mutatványosnő.
És humorral: amíg tudunk nevetni a saját nyomorunkon is akár, addig nagy baj nem lehet

9. Mi a kedvenc rádiód, vagy rádiósod, akitől sokat tanulsz, vagy tanultál?

Most egyértelműen úgy fog tűnni, hogy propaganda következik és hazabeszélek, valamint pisztolyt tartanak a fejemhez, hogy a következő mondatokat írjam le: a jelenlegi munkahelyem, a Sláger FM.
Viszont teljesen őszintén mondom, mindenféle elfogultság nélkül, hogy ha hallgatnék rádiót, amit ritkán teszek, akkor a Sláger FM-et hallgatnám, mert imádom a 80-as és a 90-es évek zenéit, ezekre nőttem fel, ezekhez kötnek a személyes emlékeim, és szerencsés vagyok, hogy olyan terméket adhatok el, amiben magam is hiszek.
Így tud igazán hiteles lenni a munkám. Amúgy nem igazán hallgatok rádiót mert zavar, hogy csak szakmai füllel tudom megtenni, nem tudok benne civilként elmerülni, így inkább nem teszem. Rádiós példakép? Vágó Piros. Egyértelmű. A kezdetektől fogva Magyarország legjobb női műsorvezetőjének tartom, de csak halkan! Ezt nem tudhatja meg, kollégaként titkolom előle, mert nem szeretek szembe dicsérni.
Ha valaki pár éve Pécsett azt mondja nekem, hogy hamarosan a legnagyobb példaképemmel rádiózhatok, nem hiszem el neki. Egyediség, báj, természetesség, varázslatos hangi adottság, mindent megtestesít egy személyben amit ebben a szakmában fontosnak tartok.

10. Itthon szerinted melyik három rádió, akitől a legtöbbet lehet tanulni?

Egyet tudok,  a Sláger FM-et!

+1 Ki legyen a következő?

H.Horváth László - Rádió 1 Pécs