Merengő: A rádió még mindig első számú. De miért?

Merengő: A rádió még mindig első számú. De miért?

John Esposito-t, a Warner Music guruját faggaták arról, hogy vajon a földfelszíni adóknak van-e még létjogosultságuk és erejük. 
A válasz szívmelengető volt.
lovely.jpg


A RadioInk összefoglalójából kiderül, hogy a The Tennessean által készített interjúban Nate Rau riporter megkérdezte:

Miért költenek még több pénzt az új keletű streaming szolgáltatók és zenei kiadók a rádiós megjelenésekre, holott már bőven lenne más lehetősége is az embereknek megtalálni az újdonságokat?

Ez jött ki a fogai kerítése közül.
Esposito, ez a drága ember pedig ezt felelte:

A rádió ugyanolyan fontos Nekünk, mint amilyen eddig volt!

Remek ember! 
Aztán tovább cukrozta, miszerint semmilyen visszavetést nem látnak ebben az iparágban és hozzátette:

A fölfelszíni rádió még mindig az első számú platform az új zenék felfedezésében!

Ez olyan szép, hogy nézzük máshogy is:

A fölfelszíni rádió még mindig az első számú platform az új zenék felfedezésében!


Egyébként pont két évvel ezelőtt ugyanebben a lapban nyilatkozott a Sony zenei atyaúristene, aki szintén kedveskedett nekünk, miszerint

Ha nem vagy ott egy helyi rádióban, nem is létezel!

És itt jön a lényeg!

Mike Dungan a nashville-i UMG kiadó vezére rágta szánkba az egészet a RadioInk legutóbbi számában. Ott elmondta, hogy felismerte, hogy a rádiónak másfajta szerepe van manapság. 
Szerinte a rádió feladata nem betörni új dalokat és előadókat - vagy pénzt csinálni - hanem olyan hallgatói kapcsolatot - eredetiben: listenership.Nagyon tetszik! - teremteni, ami új lehetőséget teremt köztük, a zene és a hallgató között, és ezért ő bármit megtesz, hogy megfelelően támogassa a rádiókat.
Számukra ez szimbiotikus!

És akkor a merengés:
Magyarországon is ez a helyzet?
Oda-vissza megteszünk mindent és megtesznek mindent, hogy az a kevéske kiadó és szolgáltató és köztünk megfelelő kapcsolat legyen?
Van olyan/létezhet olyan, hogy hátulról megtámogatott zenei tartalom?

Ha más és több gondolatod van ezzel kapcsolatban, akkor írd meg kérlek itt vagy a facebookunkon.
Várunk!