5 műsorelem, amelyről megfeledkezhetnénk végre 2018-ban

5 műsorelem, amelyről megfeledkezhetnénk végre 2018-ban

Általában ezek azok, amelyeket senki nem szeret, de mégsem hagyjuk el őket, mert állítólag mindenki szereti hallgatni.

kutheader.jpg

(Forrás:Test Assured)

Valahogy úgy számolok előre, hogy ebből nagy "tárgyalások" lesznek. Biztos van, aki kardot rántana egyik-másik műsorelemért, de egy valamit az elején mondjunk el:

Ötletesen lehet bármelyiket csinálni!

(kivéve a horoszkópot!)

A lista összeállításánál két szempontot vettünk figyelembe:

  • Ha ez napi rendszerességű.
    Ekkor zavaró igazán. Ha egy-egy hétvégi műsorban, vagy egy héten egyszer hangzik el oké, de minden áldott nap az alant felsorolt elemek sokszor unalmasak mindkét félnek.
  • Ha azért kerül be, mert "mindegy csak mondjuk valamit".
    Az esetek többségében ez egy olyan bűnös összekacsintás, amelyben semmi pajkosság nincs. Ő, aki hallgatja tudja, hogy ennek így nem sok haszna van, Te tudod, hogy ez így unalom és nem sok haszna van, de még a menedzsment is tudja, hogy ez aztán se nem helyi, se nem közszolgálati műsorelem, nem sok haszna van...de megy.
    Én például hiszek benne, hogy van, ahol komoly koncepció, vagy egy a semminél egy fokkal több megfontoltság volt adásba engedésüknél, mint a "mindegy csak mondjunk valamit".

Nézzük tehát a listát!

1. Kalendárium

Ennek az igazán gyilkos változata, amikor legalább 15 tételt sorolunk fel a hollywood-i kis színészestül, a magyar focistáson keresztül, a "találomra belebökök a mai listába és egy nekem is csak névről ismert filozófust szúrok ki" szerkesztetlenségig terjedően.
Ha zenei rádió vagyunk, akkor bátran válasszunk zenei eseményeket, évfordulókat és támasszuk alá egy zenei részlettel. Ha helyi rádió vagyunk, akkor lépjünk kapcsolatba a megyei levéltárral, vagy múzemmmal, esetleg újsággal és legyen egy helyi kalendáriumunk, de a legjobb tanács: szerkesszük meg előre az égre kérlek!
Öt perc munka és mindössze öt tétellel bárkinek élvezhetőbb!

2. A Nap idézete

Kivételesen "sikeres" verziója, ha teátrális hangon mi magunk adjuk elő. Egy fokkal jobb esetben egy színészre bíztuk. Sufnituning megoldás, ha egy filmből vágjuk ki az egyik legvelősebb mondatot.
Teljesen más tészta, ha az előzővel vegyítve, jól rákészülve, egy helyi színésszel kapcsolódva a például ma szülinapos helyi illetőségű költő szülinapjához egy gondolatát játszuk be.
Csak ne mindennap legyen, és ne egy idézetes könyvet vegyünk végig lapról-lapra!

3. "Felolvasok egy bulvár és/vagy tudományos cikket"

Itt a felolvasokon van a hangsúly! Szinte hallani, ahogy a szemed kattan egyet, amikor sort vált a blikk.hu hasábjain. Hiába érezzük, hogy úgysem hallani, hogy tulajdonképpen egy második hírblokként bebetűzzük az adott passzust, de baromira hallatszik! Ráadásul egy soproni ember életéhez mit ad az, hogy Baukó Éva mit tett? Ha Szingapúrban egy 15 centis szúnyogot fedeztek fel, és ennek kapcsán elmélkedünk egyet, hogy a helyi szúnyogok elleni intézkedések elmaradása hozhatja-e ekkora dögök eljöttét az más tészta.
Inkább az arányok érdekesek: 30% hír TÁLALÁS + 70% helyi vonatkozású fejtegetés, de még jobb, ha utánajárás és hallgatói aktivitás.

4. Receptek

Nem tudom elképzelni azt az élethelyzetet, amikor egy rádiót hallgató a recept beharangozása és az első hozzávaló felsorolása közötti időben egy darab papírt vesz elő jegyzetelni, majd az akkurátus felsorolás közben gondosan leírja a lépéseket. Ha csak annyi a célunk, hogy a padlizsános töltött nyúlcombot szeretnénk ajánlani neki - mert az egyszerű és gyors (nem az!) - akkor tegyük ezt, de ne, kérlek NE OLVASS BE receptet!

5. Horoszkóp

Egyszerűen nincs mentség a horoszkópra!!!
A horoszkóp, már 2003-ban is 1991 volt. A kreativitás halála még akkor is, ha sok Asztro Show-t szerető ember hallgatja. Egyszerűen nem lehet jól tálalni és leginkább - mondjuk ki - a biztonsági játék rakatja be velünk adásba, mert azzal elmegy egy kis idő. MINDENKI tudja, hogy ezeket az újságírók és lelkes kis manók írják egy mátraverebélyi bányatárnában, de legkevésbé a csillagok. Kérlek, - és szerintem sokan teszük ezt a szakmából -  ha egy kicsit is igényes vagy a szakmádra, akkor ne olvass be horoszkópot!
#nohoroszkop

+1. Átverős szülinapi köszöntő

Ez egy érdekes és pengeélen billegő kérdés. Ha jó, akkor igenis van létjogosultsága. Ha izzadtságszagú, akkor rossz hallgatni. Viszont az az érv önmagában nem állja meg a helyét, hogy ez csak a felhívott embernek és családjának érdekes. Egyrészről igaz, de az év 365 napján ez jobb esetben 365 embert jelent - plusz-mínusz ünnapnapok - és az ő ismerősi körét. Egy helyi rádiónál ez már tetemes mennyiség, akit elértünk, ráadásul egy nagyon közvetlen módon. Talán a rövidség, a frappánság, ami hangsúlyozott lehet!
Legyünk tisztában azzal, hogy mikor humoros valami és mikor nem...ha relatív ez a fogalom, ha nem.

És...
Szuper kiemeléssel mondjuk:
Ha megszólítva érzed magad, akkor lelkiismereted alapján el tudod dönteni, hogy tényleg segítő szándékkal rakod ezt adásba nap, mint nap, vagy csak tölteléknek szól. Ha utóbbi, akkor nem csak saját magad reputációját csorbíthatod, hanem egy kicsit a rádió hasznosságát kérdőjelezed meg.
Ezekre a kérdésekre nem lehet a válasz a "Nálunk ezt szeretik", vagy a "fel is lázadnának, ha nem lenne".
Biztos így lenne?

A végére pedig engedjetek meg egy személyes megjegyzést:
Van, amit én is használtam/használtunk. Van, amit pont kiégettség, vagy tudatlanság miatt. Tehát visszatekintve önmagammal is elégedetlen vagyok. Most azt mondom bárcsak ne estem volna ebbe a hibába/hibákba!
Talán már akkoriban is jobban kellett volna csengjen a fülembe az egyik mentoromnak a szavai:

Ha nem tudsz mit mondani, inkább zenélj!

Kihagytunk valamit a listáról?
Van véleményed erről?

Beszélgessünk erről is a csoportunban!