Lassan kimúlik a popzene

Nagyon érdekes szerintem, amikor zenei írók, a jelen helyzetről diskurálnak, felhasználva minden olyan szempontot, amivel korábban klasszikus műveket, irányzatokat vizsgáltak .Minap egy ilyen írásra leletem a 444-en, amiben a pop zene halálát vizionálták.
"Zeneelméleti" rovatunk jelentkezik.

(Forrás:Travis Yewell on Unsplash)

Bede Márton feszeget néhány magától értetődő kérdést.
Először is vele egyetemben rakjuk helyre: a popzene, nem könnyűzene.
Nem is nagyon létezik olyan, hogy könnyű zene. Angolul a popular music-ból jött a popzene és egész sok minden belefér Chuck Berrytől a most menő, rádiókban is fel-feltűnő minimál, trip-hop vonalig is.

A hosszas fejtegetés nagy tanulsága az, hogy a mai fiatalok, - akiknek ugyanúgy kellene zenei forradalmat csinálnia, mint korábban a beat nemzedéknek, a punkoknak, vagy a 90-es években a modern tánczene képviselőinek - nem tesznek semmit.

Ugyanazt a zenét hallgatják, mint elődeik, és ebben a retro hullámban az öltözködésük, és a preferenciáik is ugyanazok. 
Az egyik legérdekesebb észrevétel az elemzésből ez:

...1959 és 1988 valamint 1988 és 2017 között egyaránt 29 év telt el. Kevesen vitatkoznának azzal, hogy a Beatles előtti korszaktól a ravekultúráig nagyobb volt az ugrás popzeneileg, mint a ravekultúrától napjainkig.

Ez az egész pedig kihat a rádiózásra is, mert tulajdonképpen a biztosra megyünk és csak a régiből élünk, mert a hallgatóink is a régiből szeretnek meríteni.

A jelenlegi helyzetre találunk példát a művészettörténetben:

• A költészet térvesztése, amely már korábban embereket vitt forradalomba, mostanra pedig csak egy kis közösség hobbija maradt.
• A klasszikus zene, amit már csak gazdag mecénások és a támogatások tartanak fent
• A jazz, ami korábban egy komplett korszakot fémjelzett, mostanra egy szubkultúrává zsugorodott össze. 

A popzene sem kerülheti el a vesztét, pláne úgy, hogy ő volt az, aki kijelentette magáról, hogy 

reméli meghal, mielőtt megöregedne.

Fontos gondolata az írásnak, hogy valami olyan érezhető jelenleg a popzenében, mint amikor kiöregedik egy művészeti ág, és egész egyszerűen már nem tud újat mutatni.
Nincs eredetiség, vagy egyáltalán kitekintés, és itt most ne arra gondoljunk, amikor - tisztán emlékszem a pillanatra - Britney Spears volt az első, aki dubstep elemet rakott egy rádiós dalába. Senki nem értette, pedig akkoriban a dubstep önmagában hódított, de nem a rádiókban.
És ez a két műfaj jócskán a popzenén belül van. Hol lehet az, ami ezen túl lenne?

És ennek fő oka az INTERNET!

Korábban ugyanis egy zenét, birtokolt valaki. Megszerezte. Most meg mindegyik ott van a neten, fájlcserélés ide- fájlcserélés oda és egész egyszerűen a mostani fiatalok nem kötődnek egy-egy zenéhez.
Van.
Közben pedig a technológia is rémisztget minket, mert például egy popzene előállítása már olyan művelet, mintha gyárban a szalagról szednénk le egy terméket. És, akkor közel az is, hogy gépek fognak írni dalokat.

És mi lehet a jövőben?

Habár a popkultúra öregedik, de soha nem fog úgy megöregedni, mint a jazz, vagy a klasszikus zene tette. Egyszerűen sok benne a pénz. Így, nem lehet hagyni!
Attól, hogy vannak lemezgyűjtők ők már inkább öregesek - bocs - mint lázadóak. Egyfajta műtárgy gyűjtés folyik. 

Hogy mi a jövő popzenéje? Az internet!
Ez így kellően megfoghatatlan, de mégis igaz. Ide húzódnak vissza a szüleik elől, itt lázadnak, Az internet az, ami egyáltalán valamiféle morális pánikot tud kiváltani az idősebbekből.
És ez, az ami morálisan megijeszt minket is...

Forrás: 444.hu