TOP 5 "béren kívüli juttatás", amit rádiósként adnak

TOP 5 "béren kívüli juttatás", amit rádiósként adnak

Kaphatsz Szerezhetsz
A pénzt mindannyian nagyon szeretjük, de hajlamosak vagyunk elfeledkezni azokról a hétköznapi ajándékokról, amelyeket a rádiós szakma kapcsán könnyedén megkaphatunk/megszerezhetünk. Még jobb, ha egy rádió vezetősége gondol erre és adja.
Pedig ez is pénz, de inkább megtakarítás.

savemoney_1.jpg

(Forrás: Reader's Digest)

1. Jegyek

Mozi, színház, kiállítások. Egy furik olyan helyre bejuthatsz a sajtó erejével, ahová súlyos ezreket kellene átcsoportosítanod a fizetésedből. Ezeket nagyrészt repibe adják a rádióknak, főleg azért, hogy később te magad is beszámolhass róla a műsorodban, esetleg jobb szájízzel beszélj róla a programajánlóban. 

2. Események

Az előzőnek továbbgondolása. A rádióval bejuthatsz olyan prémium fesztiválokra is, ahol tényleg nagy anyagi megterhelés mellett tudnál csak részt venni. Persze az is igaz, hogy a vezetőség részről szemfülesebbek csapnak le először a jegyekre, de kisebb fesztiválokra simán eljuthat bárki a stábból. Aztán ezentúl ott vannak a helyi események, fesztiválok, rendezvények és szakmai előadások, amelyekre rádiósként szintén könnyebben nyersz bebocsátást.

3. Étel

Én több olyan helyen is dolgoztam, ahol alanyi jogon járt mindenkinek egy ebéd. Vagy a partner ajánlotta fel, vagy a rádió intézte el, de utólag belegondolva óriási könnyebbséget jelentett. Ha csak egy menzás ebéddel számolsz is, az 1000 forint/fő. Egy embernél ez, - aki ugye te vagy - már 20.000 forint megtakarítás/ajándék egy hónapban. Aztán van, hogy egy tüneményes hallgató hoz be valamit, vagy esetleg egy új ügyfél ajándékoz meg egy repi pizzával. 
Kínosnak érzed?
Ez egy szabály, amit először megtanultam a tévésektől, amikor gyakornok voltam: 

Jó sajtós ott eszik, ahol tud!

4. Stúdió

A legszebb és leghasznosabb béren kívüli juttatás maga a munka - tartja a régi sziú közmondás. Ekképpen, ha szabadon használhatod a stúdiót egy kis fusira (szinkron, narrátorkodás, reklámhang, gyártás, stb.) akkor az csodás eredményeket tartogathat neked. Nyilván itt nem a titkos projektekről van szó és nem a munka rovására. Ez úgy egyenes, ha egyeztetsz a vezetőséggel és nyugodt lelkiismerettel sétálsz ki megkapva az engedélyt a kubikolásra.

5. Kapcsolati Tőke

Pierre Bourdieu 1930-ban született francia szociológus, antropológus és filozófus volt. Ő alkotta meg híres tőke-elméletét, amiben társadalom általános közgazdaságtanát akarta megalkotni. Számára a tőke vagy anyagi formában, vagy inkorporált formában felhalmozott munka, emiatt a tőke elsajátításával lehetővé válik a társadalmi energia elsajátítása.
Háromféle tőkét határozott meg:

  • Gazdasági tőke: Ez a fizetésed.
  • Kulturális tőke: A könyveid, filmjeid.
  • Társadalmi tőke: amibe beletartozik az a kapcsolati háló, amit a rádiós munkád során szerzel a interjúalanyaid, sajtósok, üzletemberek, marketingesek révén.

Ez utóbbi tőke fajta Bourdieu szerint a legértékesebb...és valóban! Ha jól sáfárkodsz vele, akkor sok új munkát, megbízást, lehetőséget hozhat számodra ennek kihasználása.

Nálatok jár még valami, amiről itt nem írtunk?
Írd meg nekünk és kibővítjük a listát.
Köszönjük!