A megfelelő egyensúly a rádiód és a Facebook felületetek között

A megfelelő egyensúly a rádiód és a Facebook felületetek között

Egyre nagyobb gondot okoz, hogy csak toljuk a kontentet a Facebookon, de nem sok haszna van. Lehet ideje lesz máshogy gondolni a stratégiánkra.

facebookegynsulyheader.jpg

Forrás:Rodion Kutsaev on Unsplash

Az utóbbi időben te magad is olvashattál róla, hogy rengeteg változáson esett át a Facebook. Most, hogy jóformán csak kisebb-nagyobb összegek befektetésével tudsz csak sikert elérni, a kérdés az:

Vajon hogyan lehet maximalizálni az időnket és a befeketetett energiáinkat a platformon, miközben próbáljuk építeni a rádiós brandünket?

- ezt a kérdést feszegeti Mark Ramsey egy korábbi írásában.
Az első és fontos megállapítás:

Már nem érdemes pazarolni az időt a nagy mennyiségű posztolásra!

Ugyanakkor már nincs olyan kicsi összeg, amely ne számítana a Facebookon történő hirdetésben. Most már bármilyen kis pénzecskével elérhetünk kisebb-nagyobb sikereket. Az ingyen viszont, csak még több munkával, és az emberi erőforrás és kreatív energia megfizetésével még több pénzbe kerülhet.
Máris mutatjuk miért!

Bármennyire furcsán is hangzik hosszútávon ez hoz nagyobb sikert! Mármint a több energiabefektetés. Nem pénz. Energia.
A Facebookban és a közösségi médiában már régen annak áll a zászló, hogy közösséget építsünk. Egy saját identitást a téged követőknek, amely köré szívesebben összegyűlnek, mint az aktuális macskás-gif köré.
A "csak posztoljunk, mert a több, jobb elv" - amely igazából soha nem létezett vegytisztán - most főleg nem állja meg a helyét!
Egy saját közösséget, azaz emberek összetartó, vagy egy ideológia mentén összeverődött kis csoportját kell menedzselned, amely csak idézetekkel nem megléphető!
Itt beszélgetni kell, interakciót adni-kapni-adni, amely elsőre totális őrültségnek tűnhet, de valójában ugyanezt csináljuk a rádióban.

Forrás:unsplash.com

Éppen ezért

a címben felvetett arányszám valahol a 80-20 százalék a rádió javára.

Törődj rengeteget a műsoroddal, a tartalmaddal és még mielőtt a "maradék" 20%-ban azon törnéd a fejed, hogy honnan szerzel vicces képeket, kezdj el azon agyalni, hogy a meglévő rádiós tartalmadat hogyan fordítod le a Facebook - és más közösségi médiás felületeid - nyelvére. Hogyan tudod transzformálni az adásban kitermelt kontentet közösségi médiás platformmá.
Nem a legtökéletesebb példa, de nézd/hallgasd meg a Part FM Facebook oldalát! Korábban bevett gyakorlat volt náluk ez:

Fapados megoldás, de azt használták, amilyük van. 
Persze a formátum hosszú, nem túlságosan Facebook kompatibilis, de az elgondolás kézenfekvően tökéletes.

A kihívás tehát az lehet számunkra, hogy a lehető legkisebb energiabefektetéssel, a lehető legnagyobb kreativitással feldobjuk a Facebook feedünket.

Ha ez megtörtént, akkor már csak azt kell elérnünk, hogy beszéljenek, beszélgessenek ott és offline is a tartalmainkról!
Mit kell ehhez tenni?

  • Tegyünk fel kérdéseket!
    Őszintéket. Ne csak azt, hogy "Te mit gondolsz erről?". Legyen olyan a kérdés, amely tényleg megmozgatja őket. 
  • Válaszolj!
    Ha visszaírnak, akkor válaszolj. Legyen ez egy tényleges beszélgetés.
  • Vess fel igazi problémákat!
    Dilemmákon, feladatokon, igazi véleményt igénylő témákon szeretnek agyalni.
  • Keress területeket!
    Olyanokat, amely alapján könnyen szerveződik össze egy csoport. Helyi ügyek, helyi sport, érdekességek a vételkörzetből, nosztalgia. Ezek mind-mind már ott vannak a tasolyodban csak át kell rakni őket egy másik helyre.

Forrás:unsplash.com

Tehát szögezzük le!
Már felesleges napi több posztban, azon agyalni, hogy milyen vicces képet rakjunk ki, vagy milyen idézettel támasszuk alá a napi penzumot. A siker kulcsa a közösségépítésben rejlik, amely közösséged és a hozzájuk kulcsként funkcionáló tartalom már régen létezik a kezedben, csak még nem használtad ki.
Ez pedig csak jobb, mert hamarosan olyan energiákat szabadít fel, amelyek most úgy kötnek gúzsba, hogy még nem is biztos, hogy élvezitek.
Az így kiépített online jelenlét pedig csak a rádiód márkáját erősíti.