"...valami megfoghatatlan...sosem hagyja, hogy eltávolodjak a rádiózástól" - Staféta Tóth Péterrel

Múlt héten B.Szabó Zsolt ott fejezte be, hogy Ambrus Istvánt szeretné következő Staféta szereplőnek. Felvéve Istvánnal a kapcsolatot azonban úgy találta, hogy bokros teendői miatt nem tudná időre befejezni a válaszokat, ezért rám bízta a következő kérdését. Így történhetett, hogy egy olyan embert kérhettem meg, akivel kapcsolatosan nem tudok elfogultság nélkül írni - hál'Istennek nem is kell. Péter egy hatalmas SZÍV, amely az emberekért, hallgatókért, kollégákért ugyanannyira lüktet, mint a rádiózásért. Olyanfajta valaki, aki mellett azt érzed egy lassú lifttel emelkedsz fel. Nagyon boldog vagyok, hogy a magyar rádiózás két fantasztikus Tóth Pétert kitermelt és most közülük a déliből kaphatunk most egy kis szeletet...
Hölgyeim és Uraim!
Tóth Péter!

1. Vissza tudsz emlékezni az első pillanatokra, amikor rádióstúdióba léptél? Mit éreztél?

Próbálok visszaemlékezni. Édesapám a Szegedi Körzeti Stúdióban szombat délutánonként volt DJ, zenei szerkesztő. Na, de először inkább tisztázzuk a körülményeket!
1989-1990, abban az időben egyetlen zenés kereskedelmi adó létezett, a Danubius Rádió. Ez a Magyar Rádió Szegedi Körzeti Stúdiójának frekijén szólt. A szegedi stúdió reggelente, és délután 16-18 óra között “lekapcsolta” a Danubiust, és helyette a helyi adás ment. Ez annyira volt jó, hogy minden nap a műsor kezdés előtt külön program volt az üzenetrögzítőről visszahallgatni a robbantással fenyegetőzőket.

A rádiósok akkor félistenek, sőt, inkább istenek voltak. Csak bemondták apukám nevét a rádióban, a suliban azonnal visszajelezték, hogy “hallottuk apukádat a rádióban”. Nem emlékszem a konkrét első alkalomra, de arra igen, hogy 15 évesen, bementem apukámhoz a rádióba, egyrészt azért, hogy elvált szülők gyermekeként hetente valamennyit legyek apukámmal is, illetve érdekelt a zene, a hangtechnika. Apám azt mondta: gyere fiam, tanuljad!

Mire emlékszem? Hatalmas vaskos ajtók, csodált technika, és csókolom köszönés azoknak, akiknek a rádióból hallott hangjukhoz végre arc is párosult. Nagyon meg voltam illetődve. Az idő haladtával fűzhettem be adáskészre szalagos magnót - persze a kulcsot eleinte elfelejtettem beadni -, készíthettem be lemezt a lemezjátszóra. Elképesztő volt!
De hogy ez engem akkor annyira nem érdekelt, hogy az valami bődület. A technika valamennyire vonzott, de engem akkor inkább a diszkózás vonzott. Gondoltam, ilyen hülyeséget, rádiózás!!!

Ettől függetlenül ott voltam, amikor 1990 nyarán apukám elindította az első magyar helyi kereskedelmi rádiót, és részt vettem még pár további ideiglenes rádióban. Az igazi áttörés inkább 1994-ben volt. Egy nyári napon elindult az addig Vásár Rádiónak hívott Rádió 88. Az első napon benéztem apukámhoz, és marhára ráérő fiatal diszkósként “mit nekem, persze, hogy ráérek egész este zenéket keverni a rádióban”, gondoltam, apám kérésének eleget téve elkevergetem egész éjszaka a rádióban a zenéket. Szóltam barátomnak, Genschernek, hogy jöjjön be, és üssük el együtt az éjszakát. Na, ezt nem kellett volna! Ugyanis azzal hagyott ott apám, hogy felőle mindegy mit csinálok, csak szóljon valami. Azt mondta, nyugodtan szólaljak meg néha két zene közé. Azt nem mondta meg, hogy mit mondjak, miről beszéljek, azt meg végképp nem, hogy mit ne, kivel, és hogy miről ne beszéljünk. Nyilván azt sem mondta, mennyi lehet a beszéd. A nappali rohadt unalmas “öreg rádiós” beszélgetős műsorokhoz képest tojtunk a szabályokra, önfeledten baromkodva műsort csináltunk. Éreztem én, hogy ez nem lesz jó, de gondoltam, legalább többet nem fog megkérni apám, hogy üljek be a rádióba kevergetni. Éjszaka csörgött a telefon, barátom lazán felkapta a kagylót, lehervadt a mosoly az arcáról, és halkan annyit mondott:

Peti, apád keres.

Pedig már kezdett tetszeni a dolog.
Apám fáradt, unalmas hangon ezt mondta:

- Fiam, ez a műsor ez így, ez így ahogy van….. ez kell nekem nappalra is.

Hogy mit éreztem? Hú, mekkora királyok vagyunk! :)

Engem sokkal jobban vonzott a háttér munka, a gyártás, a technika, a zenei szerkesztés, de talán némi önértékelés-hiánynak, és a szigorú önkritikának köszönhetően nem nagyon vonzott a műsorvezetés. Majd 20 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egyáltalán felmerüljön bennem, hogy talán nem vagyok átlagon aluli, ugyanis egész addig senki nem akart meggyőzni ennek elenkezőjéről. Sőt, inkább az volt a probléma, hogy rengeteg vérszívóval voltam körülvéve, akik megbecsülés helyett, inkább eltaposni akartak.

2. Hogyan fejlesztetted magad az elején?

Figyeltem, gondolkodtam, elmélkedtem, megfejtettem. Ebben nagyon jó voltam akkor is. Ha összehozott a sors egy tapasztalt, nagy tudású szakemberrel, akkor a szám csukva, a fülem nyitva volt, és csak kérdő mondattal szólaltam meg.

3. Volt-e műsor álmod, és van-e még műsor álmod?

Lételemem a fejlődés. Kellenek az újabb kihívások. Eddig minden műsort megkaptam, amiről álmodoztam. Továbbra is csak a nagyobb, az egyre nagyobb kihívásokat látom.

4. Most hogyan fejleszted magad?

Még mindig sokat elmélkedek, megfejtek. Amit csak lehet, elolvasok, szakmai fórumokra, és képzésekre járok, illetve figyelem azt, amit mások mondanak.

5. Vissza tudsz emlékezni az utolsó pillanatra, amikor rádióstúdióba léptél? Mi éreztél?

Ez pont ma volt. Fel voltam pörögve, és meg akartam csinálni életem legjobb műsorát. Tudod, én ritkán vagyok elégedett magammal, a hallgatók viszont jól elvoltak. :)

6. Mit adott az életedben a rádiózás?

Tóth Pétert. Nem a rádiósra, hanem az emberre gondolok… A rádiózás felemelt, hogy aztán kíméletlenül a földhoz vágjon, majd újra tanítsa az élet értelmét, és értékeit.
Köszönöm, hogy ezt nem csak egyszer tette meg!

7. Hogyan látod a rádiózás jövőjét?

Egyetértek, hogy a jövő a netes rádióké, az okos telefonnal rádiózásé, és a podcastoké. Azt is látom, hogy a hazai helyi FM rádiózásnak meg kell halnia azért, hogy eltűnjenek a fejlődést akadályozó 2000-nél beragadt tulajdonosok, és vezetők. De utána feléledhet az FM, és élni fog jó ideig, szoros kapcsolatot ápolva a digitális platformokkal.

8. Mivel inspirálódsz, ha úgy érzed „leeresztettél”?

Nem veszem észre, hogy leeresztettem. Utólag is csak az tűnik fel, hogy hidegen hagyott egy ideig a rádiózás. Egyébként meg valami ravaszság van a dologban, mert valami megfoghatatlan, vagy valaki ismeretlen sosem hagyja, hogy eltávolodjak a rádiózástól, pedig már annyiszor megtettem volna!
Amikor leeresztek, lépten-nyomon jön váratlanul valami, ami felpezsdít. Érdekes, ugye?

9. Sorolj fel maximum három rádióst, akitől a legtöbbet tanulsz/tanultál?

Ezt most komolyan, 28 évnyi rádiózás után le akarod nekem korlátozni 3 emberre? Te akartad. Édesapám, Tóth András, a Rádió 88 atyja - most jut eszembe, nekem a 88 is testvérem :) - Bolla Zsolt, aki annyiszor elindított már egy-egy vezérhangyát a fejemben. Szever Pál, akire egy külföldi konferencián rátapadtam, és kísértem mindenhova, mert annyi jó dolgot mondott.

10. Itthon szerinted melyik a top 3 előremutató rádió?

Az én értékrenden szerint nincs kimagasló rádió. Egyszer azért, mert a jó szintre a legtöbb rádió felzárkózott, másodszor meg azért, mert rég csináltak a többi közül magasan kiugró ütős, bitang jó rádiót.

+1 Ki legyen a következő?

Az év végén a 42NET színeiben sok időt töltöttem az MTVA-ban, és azon belül is a Petőfi Rádió stúdiójában. Van ott egy fickó, hihetetlen dumával, sok-sok fantasztikus sztorival, rengeteg tapasztalattal és tudással. Kedvelem az embert, és lenyűgöz, ahogy dolgozik. Szívesen olvasnám a gondolatait! Ajánlom Szilágyi Zsoltot, Zizit.