"Ha mi tudunk örömmel dolgozni, az a hallgatóinkra is átragad és ez fantasztikus érzés" - igazi karácsonyi szeretet a rádióból

"Ha mi tudunk örömmel dolgozni, az a hallgatóinkra is átragad és ez fantasztikus érzés" - igazi karácsonyi szeretet a rádióból

Karácsonykor érdemes hátralépnünk egyet és másként szemlélni magunkat, a munkánkat és úgy általában a rádiózást. Akkor, amikor jórészt a profit, a túlélés, a fejlődés és egyéb más dimenziók szerint vitatjuk a tevékenységünket van más aspektus is. Abból nem veszünk semmit, de a lelket neveli, gazdagítja. Érdemes megismerkedni Vele...Velük!

baptistaradio2.jpg

Amikor készültünk a karácsonyra tudtam, hogy mit szeretnék megmutatni Nektek.
Rédl Ádámot ismerhetitek a Rock FM-ből, de talán kevesen tudjátok, hogy Ádám vezeti a Baptista Rádiót.
Ez a rádió és ez a csapat két szempontból vált fontossá így karácsonykor:

  1. Puszta szerelemből rádióznak.
  2. Hittel adnak.

Ez utóbbi pedig minden értelemben érthető. Nem vallási kérdést szeretnék csinálni ebből, de az a fajta hit, amit mi a rádiózás iránt érzünk, ha kiegészül valami más típusú hittel teljesen új lehetőségeket nyithat meg. Talán a munkánkat is máshogy végezhetjük.
Ilyenkor karácsonykor egy kicsit mindig közelebb kerülhetünk akár a Jó Istenhez is, de a fő üzenetéhez mindenféleképpen.
Ez a szeretet!

baptistaradio.png

Ezért tettem fel a csapatnak néhány kérdést. Kívánom, hogy találjatok benne egy-egy mondatnyi ajándékot így karácsonyra és, ha lehet hallgassatok beléjük a baptistaradio.hu-n, vagy füleljétek/nézzétek vissza adásaikat a Facebookon

1. Rádiósként szerintetek mi a legfontosabb feladatunk?

Rédl Ádám - A Baptista Rádió vezetője
A célom közösséget és nem közönséget építeni. Erős, összetartó közösséget stábon belül, és a hallgatóinkkal egyaránt. Azon dolgozunk, hogy a Baptista Rádió egy megbízható, inspiráló, szerethető társa legyen a hallgatóinknak, megerősítve a hívőket. Istennel való személyes kapcsolatukban, és választ adva a keresők kérdéseire.
Mostanában mélyebben foglalkoztat, hogy a sok stressz, hajtás és feladatok világában milyen lelkülettel végezzük a munkánkat. Hogyan tudom biztatni a csapatomat, és motiválni magamat arra, hogy folyamatosan megtaláljam az örömöt a munkánkban, merthogy lássuk be, nekünk van a legjobb... :)
”Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!” (Fil 4-4)
Ha mi tudunk örömmel dolgozni, az a hallgatóinkra is átragad és ez fantasztikus érzés.

Ambrusz Márk - Húsos meg a Csontos (Szerda 19:00)
Keresztény rádiósként a legfontosabb dolog amire törekszem, hogy a hallgatók a rádiót hallgatva találkozzanak Jézus szeretetével. Ez nem azt jelenti hogy csak szent szövegek és dalok szólnak a műsorban, sokkal inkább azt szeretném közvetíteni hogyan lehet hitben járni amikor az ember a plázában vásárol, utazik a buszon, vagy elmegy egy koncertre bulizni.
Fontosnak tartom azt is, hogy a műsor amit készítek motiváló, bátorító legyen, és ha olyan gondolatok hangzanak el amik elgondolkoztatják a hallgatót, akkor aznap már érdemes volt bemenni a stúdióba!

Csontos Kata (Rédl Kata) - Húsos meg a Csontos (Szerda 19:00)
A szórakoztatás, tájékoztatás és, hogy az általunk képviselt gondolkodásmódot, stílust, életérzést vagy meggyőződést hitelesen képviseljük.

Révész Szilvia - Nappali
Számomra értékeket közvetíteni, hangot adni az emberekben ott lapuló vagy épp viruló értéknek.

Heidt Erika - Mesevilág (Szombat-Vasárnap 18:00)
A rádiós feladata az emberek szórakoztatása mellett, az értékítéletük segítése.

Morovi Károly - Top 10 (Hétfő 20:00)
Hitelesen műsort vezetni és pozitívan képviselni a Baptista Rádiót, ahol dolgozunk, szolgálunk.

baptistaradio3.jpg

2. Karácsonykor hogyan segíthetünk megélni a hallgatóinknak a szeretetet?

Rédl Ádám:
Úgy, hogy igyekszünk megélni, és tükrözni feléjük Krisztus szeretetét. Megszületett a szabadító, aki megváltotta az életemet, az életedet, a világot... Létezhet ennél erősebb üzenet?
A vele való személyes kapcsolathoz nincs más dolgunk, csak el kell fogadnunk ezt az ajándékát. Isten maga a szeretet. Ő előbb szeretett, mint ahogy én gondolkodni kezdtem volna. Nekem, csak viszont kell szeretnem és törekednem hiteles élettel tükrözni dicsőségét.

Ambrusz Márk:
Azt gondolom leginkább azáltal hogy bemutatjuk az embereknek az igazi szeretet, akiről szól az egész karácsony, de hogy konkrétumot is mondjak, idén a műsorunkban foglalkoztunk a Baptista Szeretetszolgálat által szervezett Cipősdoboz akcióval, és mi is összeállítottunk egy ilyen dobozt élő adásban.

Csontos Kata
Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne - írja a Biblia és keresztényként hiszek abban, hogy a karácsonyi időszak egy remek alkalom arra, hogy az egymás iránt érzett szeretet mellett beszéljünk Isten szeretetéről is. A szeretet ünnepének fő üzenete, hogy Isten annyira szerette a bűnös embert, hogy elküldte Jézust, aki bűntelen volt, teljes mértékben Isteni és teljes mértékben emberi lény, hogy
meghaljon a világ bűneiért. A karácsonyi őrült forgatagban segíteni kell a hallgatóknak abban, hogy ne tévesszék szem elől az ünnep igazi üzenetét.

Révész Szilvia:
Felmutatni lehetőségeket saját, vagy interjúalanyaink életén keresztül.

Heidt Erika:
A karácsony nem egyszerű ünnep. Akik családosok azok úgy érzik nagy nyomás nehezedik rájuk, megfelelni mindenki elvárásának  - ajándékok, nagytakarítás, kaja, kötelező látogatások. Akik magányosok, azok pedig az előbbiekre vágyakoznak. Szóval meg kell találni azt, ami mind a két szélsőségben megmutatja az ünnep örömét! Ez pedig egy szóban kimondható: “ADNI”.
Minden nap egy picit! Egy mosolyt, egy apróságot, előzékenységet, figyelmet, időt!
Erről mesélni... Így megláthatjuk, hogy milyen pici dolgokban rejlik az ünnep!

Morovi Károly:
Áldással szolgálva Istent, a hallgatókat Isten útjára vezetve.

baptista1.JPG

3. Hívőként milyen plusz mutatkozik abban, ahogyan Ti rádióztok?

Rédl Ádám:
A rádió egy nagyon kreatív szolgálati hely. A szavak teremtő ereje már a Bibliából kitűnik. Szerintem az egyik legnagyobb plusz, amit hívőként megélünk ebben az alkotóműhelyben, hogy összeköt minket az Isten szeretete. Mindenkinek személyes kapcsolata van Istennel, miatta és vele működhet önkénteseink szolgálatával ez a misszió.

Ambrusz Márk:
Azzal kapcsolatban, hogy milyen plusz mutatkozik meg abban ahogy mi rádiózunk, inkább a hallgatókat kellene megkérdezni. Én arról tudok mesélni, hogy számomra milyen pluszt jelent műsorvezetőként az, hogy keresztény vagyok. A legjobb, hogy tudom elfogadott vagyok bármilyen hülyeséget is sikerül élő adásba bemondanom, és ez a szabadság rendkívül felszabadító, ráadásul lehet, hogy elsőre furcsán hangzik, de Isten sokszor vezet a műsor közben, és ad új ötleteket, gondolatokat az adással kapcsolatban.

Csontos Kata:
Nem első sorban embereknek csináljuk, hanem Istennek. Ez kicsit furcsán hangozhat, de a lényeg, hogy a rádiózás célja az emberek elérése és szórakoztatása, de az oka pedig Isten.
Azért akarunk megszólítani másokat, azért dolgozunk önkéntesként egy keresztény rádióban, mert van mondanivalónk. Megismertük Istent, és róla akarunk beszélni közvetlenül vagy közvetett módon. Nem mindig mondjuk ki Isten nevét, de azzal, hogy hiszünk benne, bármit mondunk és bármilyen témáról beszélgetünk is, igyekszünk képviselni egy olyan látásmódot és életstílust, ami talán eltér a megszokottól, de pont ettől
izgalmas!

Révész Szilvia:
Arra törekszem, hogy a hallgatóim lelkileg, szellemileg épüljenek, gazdagodjanak, segítséget, válaszokat kapjanak a problémáikra, mindezt egy több ezer éves tudásbázis, a Biblia ma is érvényes szellemi forrása segítségével.

Heidt Erika:
Azt gondolom ez hatalmas felelősség, mert minden szavunk, megnyilvánulásunk bizonyságtétel.
- Ez nem egyszerű feladat, mivel emberből vagyunk…-
Talán éppen ezért kicsit más a témaválasztás, vagy épp a nézőszög.

Morovi Károly:
Isteni áldásával szolgálunk az új kollégák felé. Fontos önzetlenül segítenünk abban, hogy könnyen be tudjanak illeszkedni a csapatba és támogatni őket, hogy helyt álljanak a kiválasztott szolgálati területükön.

baptistaradio4.png

4. Mit üzennétek a kollégáknak/rádiós társaknak karácsony alkalmából?

Rédl Ádám:
Áldott, békés, vidám karácsony kívánok, az ünnep igazi üzenetével!

Ambrusz Márk:
Mindenkinek nagyon áldott ünnepet kívánok, és azt, hogy a karácsony igazi üzenete, szülessen meg minden szívben!

Csontos Kata:
A karácsony a rádióban sok munkával jár, hiszen az adás nem áll meg, - the show must go on -, de próbáljunk meg ezekben a nyüzsgős napokban a sok bejgli, kalács, munka, család és halászlé közepette kicsit lecsendesedni, hálát adni és figyelni a szívünkre, Istenre!

Révész Szilvia:
Áldott, békés karácsonyt, ami nemcsak kikapcsol a mindennapok feszültségéből és rohanásából, de bekapcsol az élet valódi értelmébe, értékeibe, és így gazdagít.

Heidt Erika:
Áldott békés ünnepet! Jó az Úr mindenkor!

Morovi Károly:
Áldott ünnepeket kívánok, és azt üzenném, ha látunk olyat, akin segíthetünk akkor ne habozzunk ezt megtenni!

baptista2.JPG

Ezzel az útravalóval engedlek el Téged/Titeket karácsonyra!

Isten áldjon!

Ákos