Hogyan szabadulj meg az "öööö"-től a beszédedben

Hogyan szabadulj meg az "öööö"-től a beszédedben

Ha valakit csak úgy leültetnek egy rádió elé, és arra kérik, hogy figyelje meg az ott beszélők szokásait, akkor biztos vagyok benne, hogy az első dolog, amit feljegyez a töltelék hangok mennyisége lesz.
Ma ennek kiirtásában szeretnénk segítséget nyújtani egy aprócska trükkel.

szabadulj_meg_az_oooo_-zestol.jpg

(Forrás: Ben White on Unsplash)

  • "ööööö"
  • "errrrmmm"
  • "mmmhhhh"

Három példa arra, hogy a hétköznapi beszédben - is - hogyan próbálunk időt nyerni, amíg keressük a megfelelő szavakat. Persze ezek csak hangok, de van akinél komplett szavak, esetleg hétköznapi beszédhelyzetben szókapcsolatok - lásd: b* meg - hoznak olyan hézag kitöltő szerepet, ami egy rádiós esetében két dolog miatt igencsak aggasztó lehet:

  1. Folyamatában rossz hallgatni
  2. Felkészületlenséget tükröz

A nyelvi sziloplaszt
A második esetében nem arról van szó, hogy egy maratoni, 40 perces interjú alatt, - ahol belemelegedtek és oda-vissza nagy eszmefuttatásokban fejtitek meg a vendéggel, hogy miért előnyös a városotoknak, hogy alpaka bébik születtek a helyi vadasparkban -  ne lenne életszerű, egy-egy becsúszó "ööööö".

Itt arról van szó, ha egy megszólalás közben, amit a Dikh TV Youtube csatornájából alig kiszakadva abban a szent pillanatban lapátolsz össze SE! tartalmazzon ilyet.
Ha felkészült vagy és fókuszált, nem nagyon fordulhat elő ilyen, de ha mégis, akkor itt van rá egy trükk!

A megoldás 
Kate Cocker coach-ként foglalkozik műsorvezetőkkel és közben beszédtechnikára is tréningeli a nála fejlődőket. Ebben a videóban a fenti problémára nyújt megoldást.

Pontokba szedte, hogy mit érdemes tenni, végiggondolni miközben szeretnénk kiirtani az "ööööö"-ket a beszédünkből.

1. Miért?

Lehet, hogy valami történik a stúdióban, mondjuk mézzel bekent testtel beszalad a kollégád, vagy egyszer csak interjú közben otthagy az alanyod. Ezek mind úgy megakasztják a gondolatmeneted, hogy akadálytalanul ööömölhet a sok "ööö" az adásban. Kate tanácsa, hogy légy felkészülve mindenre! Tényleg mindenre. Vagyis

légy annyira fókuszált a mondandód közben a mondandódra, amennyire csak lehet!

Persze közben lehet, hogy keverni kell, vagy befut a képernyőre egy új üzenet, de ezért jó előre keverni(!!!), vagy összeszedni, hogy honnan hová szeretnénk eljutni a megszólalás alatt.
Szóval fedezd fel, hogy miért "öööö"-zöl sokat és tégy ellene némi fókuszáltsággal!

2. Told túl!

Kate második legjobb tanácsa az "öööö"-k és egyéb töltelékhangok kiirtására, ha bármikor a nap folyamán gyakorolni kezdjük egyénileg, hogy minél több problémás hangot csempésszünk a beszédünkbe.
Például:

Sziasztok öööö x.y. öööö vagyok ööööö rádiós műsor ööööö vezető ööööö éppen öööögya öööö korlom öööööö a tööööltelék ööööö szavak ööööö kinyírását.

És a biztonság kedvéért a végére is rakhatsz egy  "ööööö"-t.
Ez azt fogja eredményezni, hogy az agyad túltöltődik ezekkel a hangokkal és egy idő után, - mivel nem természetesnek érzi - elkezdi elvágni őket. Vagyis, ha legközelebb természetes beszédhelyzetben jön elő az "öööö", akkor egész egyszerűen észre fogod venni. 
A lényeg, hogy gyakorlás közben told túl és tudatosítsd magadban, hogy ez rossz!

A videót egyébként itt tudjátok Ti is megnézni:

Reméljük tudtunk segíteni!
Ha esetleg jobb technikád lenne, vagy érdekel más téma is írj nekünk bátran és írunk Neked/Nektek egy bejegyzést róla szakértőkkel.

Köszönjük!

Hajrá!