Az 5 legjobb előadás, amin mi is ott leszünk az idei Radiodays-en

Az 5 legjobb előadás, amin mi is ott leszünk az idei Radiodays-en

Vasárnap kezdődik az idei Radiodays, ahol mi is ott leszünk. Az eseményen a kiállítás mellett az előadások dominálnak, amelyeken kiküldött tudósítónk lehetőségeihez képest részt vesz és tájékoztat minket. 
Mi ezt az öt programot emelnénk ki az óriási választékból.
Szerinted jó választás? 

europedaysheader.png

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Bécsben rendezik meg a 2018-as Radiodays Europe-ot, a kontinens legnagyobb rádiós szakmai rendezvényét. Nagy öröm, hogy ezen mi is ott leszünk a kiállítók, sőt a kiemelt támogatók között is.
Ezért is, és az esemény jelentősége miatt is érezzük azt fontosnak, hogy a legérdekesebb előadásokról beszámoljunk és a legtöbb történést bemutassuk Neked/Nektek!
Nehéz ez azonban úgy, hogy 3-4 nívós előadás is futhat egyszerre, de megpróbáltuk előzetesen a legnagyobb csemegének számító előadásokat megkeresni.

Időrendben ezekre a prezentációkra/sessionökre tervezünk eljutni:

1. How to launch a new show

Ideje: Hétfő, 12:00
Helye: Track 1

Dave Berry - aki az egyik legnagyobb rádiós sztárnak számít az Egyesült Királyságban - személyesen mesél arról, hogy, amikor a Capital FM reggeli műsorából átigazolt az Absolute Radio drive time sávjába hogyan indították be a show-t. Berry mellett Paul Sylvester, az Absolute Radio Content Directora meséli el a folyamatot a rádiós átcsábítása, szerződésének aláírása mögött. 

Dave Berry

2. Local radio: making a difference

Ideje: Hétfő, 16:00
Helye: Track 3

Hál'Istennek egy egész sessiont áldoznak a helyi rádióknak, ráadásul ezt három különböző ország és három különböző felfogású médiaiskola megközelítésében.
A résztvevők:

  • Michele Livesey - Vezető riporter, Key 103 - UK
  • Jon Koldenius - Audience Engagement Editor, P4 - Svédország
  • Chuse Fernandez - Rendező, TEA FM - Spanyolország

Ők is vallják, hogy egy helyi rádió sikere főleg azon múlik, hogy milyen mértékben sikerül tartania a kapcsolatot a közönségével.
Az angol rádiós a riportok erejéről fog mesélni, Jon arról, hogy a rádiója hogyan használja a Next Generation díjat, hogy konkrétan mobilizálja, és beviszi a műsorszórás csodáját a bajosabb külvárosi részekbe, végül a spanyol TEA FM részéről arról beszélnek, hogyan hozzák össze a globálist a lokálissal. 
Izgalmasnak ígérkezik!

3.  Creating powerful imaging / How to talk to your listeners

Ideje: Kedd, 9:05
Helye: Track 1 és Track 3

Az első olyan időpont, amikor nem tudjuk, hogy melyik kezünkbe harapjunk. Mindkét előadás rendkívül érdekesnek ígérkezik, de rögtön az első etupban egy ilyen nehéz döntés komoly érzelmi nyomást eredményez. 
Az első opcióban Staxx Williams a New York-i Z100 Creative Service Directora beszél arról, hogy az imaging alapvető összetevője egy sikeres rádiónak. Ebben az előadásban segít a résztvevőknek, hogy hogyan rakjanak bele hatásos üzeneteket az arculatukba, valamint gyártási tippeket ad azzal kapcsolatosan, hogy a hangzó palettánk kiemelkedjen a zajból.
A másik előadásban Dieuwertje Valentijn a holland Qmusic porgram menedzsere beszél arról, hogy habár a márkázott tartalom természetesnek tűnhet a rádióban, az mégis nagyon könnyen elfordíthatja a hallgatókat és a hirdetőket egyaránt. Hogyan lehet ezt jól megoldani?
Erről is mesél a szakember.

Segítsetek dönteni! Szavazás a bejegyzés végén! 

4. Top 10 radio promotions

Ideje: Kedd, 10.00
Helye: Track 3

Az ír Beat 102-103 vezetőjének előadása arról, hogy a rádióknak egy többplatformos versenyen kell helytállniuk. Ebben a "küzdelemben" az egyik legfontosabb fegyverünk az egyedülálló és olykor furcsa promóció létrehozása, amelyek izgalomban tartják a hallgatót és vonzóak a hirdető számára. A többszörös díjnyertes adó szakembere Niall Power  bemutatja az elmúlt 12 hónap tíz legjobb multiplatformos promócióját.

5. 30 ideas in 45 minutes 

Ideje: Kedd, 14.45
Helye: Track 1

Egy igazi gyorstüzelésű előadás, ahol rengeteg szakember összegyűlve a színpadon 45 perc alatt 30 ötletet oszt meg a közönséggel. Hasonló lehet, mint a nem is olyan régen, a Hét Videójában megismert előadás, csak kutyanyakörv nélkül.  

Staxx Williams

Most pedig segíts nekünk kérlek!