Rádiós nő, dolgozó anya, avagy 5 dolog, ami egyáltalán nem hiányzott a rádiózásból

Rádiós nő, dolgozó anya, avagy 5 dolog, ami egyáltalán nem hiányzott a rádiózásból

Múlt héten olvashattad az első részét, annak az elsőre három részre tervezett minisorozatnak, amelyben egy tündéri, és fantasztikus tollú rádiós anyuka ír gondolatairól, de főleg arról, hogy mi hiányzott neki a legjobban, amíg "privátban másnak vezetett műsort". Akkor is sokan kérdeztétek, hogy ki ez a hölgy, és lehete-e még olvasni majd tőle?
Annyit mondhatok: Hobbianyu -mert ő ilyenekkel is szeret foglalkozni -  ma is itt van, és nagyon aggitálom, egy újabb sorozatra.
5_dolog_ami_hianyzott_a_radiozasbol_1.jpg

Korábban már kifejtettem, hogy milyen érzésekkel ültem vissza a stúdióba a babaszobából. Annak érdekében, hogy kicsit megpuhítsak mindenkit, a pozitívumokkal, a motivációnak keresztelt mézesmadzagokkal kezdtem. Most viszont itt az ideje annak, hogy leírjam: mi az, ami egyáltalán nem hiányzott a rádiózásból.
A sort persze itt is lehetne a végtelenségig folytatni, de igyekeztem a kozmetikázott részeket a nyilvánosság elé tárni.
Íme:

1. Az időbeli korlátok.

Otthon mindent a gyerek ritmusához alakít az ember, így furcsa, amikor valaki, vagy valami beleszól ebbe a napi rutinba. A közelgő adás Demoklesz kardjaként lebeg a fejed fölött és már három nappal korábban azon kezdesz el izgulni, hogy akkor ki/mikor/hogyan/mivel etesse meg, amíg te dolgozol, mikorra időzítsd a sétát stb. Nehéz ez, hiszen első a baba, utána minden más, a munkába való visszatérés viszont egy-egy pillanatra elveszi a kicsi elől a rivaldafényt. És ez nyilván rossz érzéseket kelt. Persze megnyugodhat minden pocakos rádiós: EZ AZ ÉRZÉS ELMÚLIK - vagy legalábbis megtanulod ügyesen leplezni! :)

2. A tempó.

Én nem leszek otthonülős biomami, ahogy megszületik a pici ugyanolyan pörgős leszek, mint korábban!

Ja, hogyne!
Otthon fogsz ülni, mert annyira jó lesz csodálni alvás közben, evés közben, kacagás, játék, fürdés, levegővétel közben, hogy szíved szerint megállítanád az időt, és el sem mozdulnál a közeléből. Minden le fog lassulni, és szinte hallani fogod a percek lépteit, miközben ott szuszog a mellkasodon. Ebbe a csodá(lat)ba bizony durván bele lehet lassulni, 9 hónapnyi babaillatú delírium után pedig jön a tasli, hiszen a korábban mindenre elég 30 másodperc a megszólalás előtt már semmire sem jó. Saját tapasztalat szóval jobb, ha mindenki igyekszik felkészülni, aki hozzám hasonló cipőben készül tipegni. Jelenleg is keresem a fonalat, amit elvesztettem korábban valahol félúton a lakásajtó és a stúdió között. Még nincs meg, de alakul.

3. A sablonok.

Borzasztóan kritikus vagyok, főleg magammal szemben. Mindig is arra törekedtem, hogy a megszólalásaim színesek, vidámak, informatívak legyenek, úgy, hogy ha én lennék a hallgató helyében, akkor se találhassak benne hibát. Ódzkodtam a sablonoktól, amihez akkor nyúlt az ember, ha előállt a „mostazonnalszólaljmeg” szituáció. Nyilván nehéz megítélni, hogy korábban sikerült-e eleget tennem ennek az elvárásnak, de esküszöm, a lelkiismeretem patyolat, törekedtem rá, mind a tíz műkörmömmel. Ahogy újra munkába álltam, és jött egy azonnali reakciót igénylő helyzet, hirtelen csak sablonszöveg jutott eszembe. A „visszatérő” adásomat pont emiatt csalódással zártam. Bosszantott, hogy

  1. nem tudtam olyan hangulatot teremteni, mint amilyet szerettem volna,
  2. nem sikerült olyan szellemesre némelyik megszólalás, mint ahogy elképzeltem.

Nyílván idő, és RENGETEG alvás szükségeltetik ahhoz, hogy ismét sziporkázzon egy műsorvezető anya. Az idő pipa. Az alvás talán majd akkor, ha 18 éves lesz :)

4. A technikai agyhalál.

Mindig is éreztem, hogy nagy valószínűséggel hurcolok magammal egy anti-technikai erőteret, amit egyetlen gép sem bír elviselni. Ha én beteszem a lábamat egy stúdióba  -legyen az a Föld bármely pontján -  tuti, hogy az addig atombiztos adásgép, proci, keverő, kaputelefon, bármi azonnal leáll. Bíztam benne, hogy ez csak egy időszakos hendikep az életemben, de a kegyetlen igazság az, hogy ez a tulajdonság elkísér, míg élek. Ahogy visszaültem adásba azonnal megadta magát az egyik gép.
Welcome!

5. A beszédgyakorlatok.

A hiányzó felnőtt kommunikációnak az a hátránya, hogy ellustul a nyelv. Ellustulnak az izmok. A gyerek nem szól rád, ha elharapod a szó végét, ha nem pörög eléggé az „r” betűd, ha karácsonyra inkább egy 10 alkalmas bérletet kellene kapnod a beszédtanárhoz, és nem egy újabb –amúgy tök fölösleges- cipőt. Te sem veszed észre, és abban a boldog tudatlanságban ülsz vissza a mikrofon mögé, hogy nincs szükséged trenírozásra. Sajnos van!
Már az első konf után hallod….sőt, mit az első konf, az első kiejtett szó után! Úgyhogy a következő időszakban a stúdióban töltött „énidő” mellé betársul a beszédtanárnál tett látogatás is. A  gyereknek pedig a „Boci,boci tarka” helyett valamelyik nyelvtörőt mormolod el.
Még úgysem fog kijavítani. ;)

Összegezve minden impressziót:

Jó érzés újra visszaülni a műsorvezetői székbe!
Majdnem egy év kihagyás piszok hosszú idő  - nem csak ezen a területen. A munkámba vetett bizalmamat jócskán megtépázta ez a szünet, de minden egyes alkalom egy újabb téglát pakol arra a falra, amit az elmúlt évek alatt felépítettem. Remélem, hamarosan ismét stabilan fog állni! :)