2017. aug 26.

Merengő: Honnan akasszunk le „hirtelen” egy rádióst, avagy saját nevelés vs. kész ember

írta: akosmikos
Merengő: Honnan akasszunk le „hirtelen” egy rádióst, avagy saját nevelés vs. kész ember

Két héttel ezelőtt egy kellemes, értelmes és szakmai beszélgetést eredményezett Lauscher Zoli cikke, mots egy újabbal jön, ami egy régi dilemmát piszkálgat. Van még a jövőben rádiós?

matyi3.jpg

(Képünk csak illusztráció)

A rádió dinamikusan változó rendszer, és bár úgy tűnhet, még sincs két egyforma napunk.
A kollégák is jönnek-mennek, mindig van mozgás, és mindig szükség van új emberekre, esetleg beugrósra, hétvégésre.
Igen ám, de honnan jönnek az új emberek? Korábban volt már szó a rádiós fórumokon (is) az utánpótlás nehézségeiről, mert nem nagyon látjuk a csillogó, érdeklődő – és fiatalkori önmagunkhoz hasonlóan, kissé tébolyult – tekintetű ifjakat, akik bármit megtennének, csak hogy csinálhassák ezt a hülyeséget, amit mi. Az sajnos a legritkább esetben működik, hogy valaki elvégez egy kommunikációs szakot, és még tehetsége is van a rádiózáshoz. Tisztelet az üdítő kivételeknek, de én nem sokkal találkoztam eddig.
 

Na, de tegyük fel, jön egy fiatal, aki él-hal a rádiózásért!
Mennyi idő, munka, és energia mire adáskész lesz emberünk? Ki az, aki intenzíven tud vele foglalkozni? Ki az, aki pusztán jófejségből átadja az évtizedes tudást, amit mi magunk is kínnal, keservvel, és verítékkel szereztünk meg?
Mindenki dolgozik, azért pedig lehetetlen kivenni valakit a melóból, hogy oktassa a fiatalságot. Oké, üljön be a stúdióba, figyeljen, ha kell jegyzeteljen, kérdezzen, érdeklődjön, de akkor is az aktuális műsorvezető vagy hírszerkesztő energiáit csapoljuk meg.
Legyünk optimisták!
Történetünk főhőse gyors felfogással rendelkezik, így pár hónap alatt eljut egy haladó szintre, és egy négyórás, negyedóránként-nem-mondunk-semmit-de-azt-jól sávot már rá lehet bízni hétvégén. Bódottá, végre nem mi szívunk, akik visszük a hétköznapokat is!

Ekkor még mindig igényli a törődést, mert koránt sincs minden a helyén, így újabb értékes napokat, heteket, hónapokat ölünk bele, hogy ne rekedjen meg a fejlődés. Hurrá, van egy új rádiósunk!
Aki könnyen lehet, hogy már egy nagyobb, esetleg budapesti rádió felé kacsingat, majd egyszer csak bejelenti, hogy helló. Mi meg fogjuk a fejünket, hogy most mennyi munkánk ment a levesbe.
(A helyzet további pikantériája, hogy ha senki sem vállalja az újoncok tanítását, előbb-utóbb nem lesznek majd kész emberek sem…)

Ekkor elhatározzuk, hogy soha többé nem követünk el ekkora baklövést, nekünk kész ember kell, akivel nem kell tökölődni, és gyorsan belerázódik a melóba. Valahol olvastam, hogy egy amerikai mondás szerint onnan tudod, hogy mennyire megy jól a rádiósnak, hogy mekkora utánfutó van a kocsijára kötve. Ez a fajta mobilitás azonban Magyarországon nagyon ritka, ráadásként a legtöbb rádió nem tud annyit fizetni, hogy a kész ember örömmel hagyjon ott csapot-papot, ahol éppen él, és költözzön akár az ország másik végébe. A távolról meló meg egy külön műfaj, azt most ne is keverjük ide.

De mondjuk elérhető közelségben találunk egy tapasztalt „öreg” ráját, aki már rádiózott korábban.
Neki már van egy stílusa, beidegződései, esetleg javítatlan hibái, amik tizenéve rögzültek, világlátása, aminek olykor kéretlenül ad hangot, szóval ő meg nem feltétlenül rugalmas már, nehezen alakítható, főleg ha ő maga nem akar idomulni a rádiónkhoz, mert ő már mindent tud, ugye. Fontos hogy mennyire jön ki a kollégákkal, ők vele, és hogy mennyire tud integrálódni a társaságba. Ha ez nem működik igazán, akkor ismét csak nehéz helyzetbe hoztuk magunkat.

Látható, hogy mindkét útnak vannak előnyei és hátrányai. Nekem sikerült már elindítanom fiatalokat a pályán. Van, akire szakmailag és emberileg is mérhetetlenül büszke vagyok, és van, akinek albit szereztem, költöztettem kétszer, szinte családtagként kezeltem, majd miután „kinyerte” a szerinte elegendő információt, már a főnöknél mószerolt, és megfenyegetett. Dolgoztam együtt olyan tapasztalt rádióssal, aki „beállt a sorba” és felvette az adott rádió ritmusát, de volt olyan is, aki kizárólag a saját céljaira óhajtotta használni a státuszát. Mondhatnánk persze, hogy nem vagyunk egyformák, és igazából ettől színes a világ!

Na, de 
akkor még mindig itt a kérdés, hogy

honnan akasszunk le „hirtelen” egy rádióst?

Beszélgessünk erről bármelyik fórumon!

Szólj hozzá

radio merengő tehetseg Lauscher Zoli