TOP budapesti rádiós Instagram brandek

TOP budapesti rádiós Instagram brandek

A listát ismeritek, korábban már megnéztük a nem budapesti, helyi rádiókat. Most egy kevésbé körülhatárolható listában a Budapesthez erősen kötődő listát állítottunk össze! instagram.jpg

Pontosan azért nehéz, mert most regionális, országos, helyi, és ki tudja még milyen kategória keveredik egymással, de a stúdió legalább a fővárosban van.
- Ebbe nem vettük bele a közösségi rádiókat, (kivéve a gyevi bíró és egy szereplő) de ha lényeges hibát vétettünk sikítsatok bátran! 
A kutatás alatt ismét többször meghökkentünk: vagy azon, hogy mennyire tesznek erre a megjelenésre, vagy hogy milyen számokat lehet elérni, izé a majdnem semmivel.
Vannak nagy kérdések, mint például a Karc Fm esete, akikre kismillió találat születik az Instagram-on, de profiljuk nincs. Hozzáteszem gyorsan, hogy az üres, nem gondozott profilnál ez is százszor jobb.

A legérdekesebb, hogy listát sem tudtunk összeálítani, annyira heterogén volt a közeg.
Szóval, így és ezért jöjjön egy "leg" lista!

A legejnyebejnyébb:  

Petőfi Live - 13,1 ezer követő 2371 bejegyzés

Egy ekkora, most már monopol rádiónak illene egyrészt nagyobb, másrészt kicsivel összetettebb feed-et felmutatni. Mondjuk már csak olyan gondolat egységekre is alapozva, mint ez a szemelvény. Link hiányában -minthogy az Instán nem is lehet ilyen - nem tudom hány átkattintás született, de nem sok. Viszont jók és igézőek a backstage képeik!

10+ diáktalálmány ami be fogja aranyozni a napodat! �#petofilive

Petőfi LIVE (@petofilive) által megosztott bejegyzés,

 

A "legrendezvényorientáltabb":

Jazzy - 86 követő 31 bejegyzés

A kevés Jazzy-s bejegyzés között igen sok saját rendezvénes kép van, ami egyébként kifejezetten jó eszköz, ha errefelé tendál valaki. Ha ez tudatos, akkor 10 pont!

 

A legmárkahűbb:

Tilos Rádió - 79 követő 5 bejegyzés

Úgy értem, hogy egy Tilos alkotta alternatív vonal ilyen kontentet kell, hogy felmutasson. Bár lenne több, mert ez így a rajongóknak kevés lehet!

#Slicz #tilos #tilosradio #mostatilosban

Tilos Rádió (@tilosradio) által megosztott bejegyzés,

 

A legcélszerűbb:

Civil Rádió - 93 követő, 10 bejegyzés

Ha ebben a szériában valakit a kirakatba kellene tenni, hogyan és miért kell Instagramozni, akkor az a Civil lenne. Bevezet és megmutat.

Adásban az Analóg! #werkphoto #onair #civil #civilradio #radio #broadcast #radioshow #fm98 #Budapest

Civil Rádió (@civil.radio) által megosztott bejegyzés,

 

A legcicásképesebb

Rádió 1 - 6281 követő 245 bejegyzés

Az is igaz, hogy termékenyebbek, mint mostanában szegény Havas Henrik lesz, de a sok poszt közül jóformán nem is utal semmi rájuk - lásd lenti példa. Érdekes, hogy a mémes bánya megnyílt, de ettől nem özönlenek a követők, ami egy értékesíthetőségi tanulmányban nem annyira használható. Viszont legalább következetesek ez ügyben, és ez nagy kincs!

 

A legnagyobb

MusicFM - 64 ezer 1364 bejegyzés

Tessék csak megnézni a számokat és lehet csettinteni a nyelvünkkel. Ezzel egyébként nem csak a budapesti, de a legnagyobb Instás brand is a MusicFm-é!

Ma menő a liftes kèp! KívánságműsorON!☝���� #musicfm #kivansagmusor #KissMárti

89.5 MusicFm - Összehoz minket (@895musicfm) által megosztott bejegyzés,

 

És a végére

a legnagyobb kérdés:

Rádió Rock - 1760 követő, 0 bejegyzés

Ezt mégis hogy sikerült összehozni?