Még 12 idegesítő zenei "dolog", amit a mai fiatalok már nem érthetnek meg II.

Még 12 idegesítő zenei "dolog", amit a mai fiatalok már nem érthetnek meg II.

Még tavaly decemberben közöltünk egy listát hét idegesítő zenei "dologról", amit a  mostani fiatalok már nem érhetnek meg. Jófej módon nagyon sokan küldtetek saját listákat, így elkészítettük a második részt.

idegesitozeneidolgok.jpg

Két olvasói levél alapján közlünk még egy rundot.  

Kiss Róbert 

  • lemerül az elem egy hosszú út alkalmával vonaton (kellemetlen embetekkel együtt utazva) és a fejeden hagyod a fejhallgatót vagy a füledben a dugót, hogy ne vonjanak be a beszélgetésbe :)
  • valaki beletöröl ( belenyal) a kölcsön adott kazettába és/vagy rá vesz valami teljesen mást
  • a videó begyűri a szalagot, amire a VIVA-ról és a Z+ ról felvett klippek vannak.

Fábián Kálmán:

Kálmán visszafelé halad a kazettás magnótól kezdve:

  • A megszorult kazettát bizony ceruzával próbáltuk meglazítani.
  • A szalagot rendszeresen begyűrte az autó lejátszója. Az esetek egy részében még óvatosan ki lehetett operálni a szalagot, de sok esetben kukában végezte a kazetta.
  • Vajon emlékszik-e valaki az első hazánkban kapható kazettás magnó frenetikus 43 dB jel/zaj viszonyú felvételeire? Sajnos a márkanév már nincs meg, de biztos akad még élő ember, aki tudja!
  • A kazettás magnók előtt kisebb bőröndnyi készülékek szolgáltak a hanganyagok rögzítésére, ezek voltak az orsós magnók. Az eleinte kapható KGST termék szalagok minősége katasztrofális volt. Gyakran elszakadtak, nyúltak, gyűrődtek, és a vékonyabbakon előfordult, hogy annyira egyenetlen volt a mágnesezhető réteg, hogy a fény felé fordítva olyan volt, mint egy batikolt szövet. Úgy is szólt!

Ebben az időben tehát a magnózással töltött idő egy véget nem érő harc volt a felvételek elvezhetőbbé tételéért. Amikor már lehetett jobb szalagokat kapni - pl. BASF, AGFA -, amik legalább egyben maradtak, amíg végigment a szalag a fej előtt, akkor kezdtük észrevenni, hogy amit hallunk, az milyen kevéssé hasonlít arra, amit a koncerten hallottunk, vagy hallhattunk volna. Legfontosabb szavaink a témában az alapzaj - sistergés, jel/zaj viszony -, nyávogás, torzítás, frekvenciaátvitel voltak.

Ezek persze ugyanúgy megmaradtak alapproblémának a kazettás korszakban is, de az eredetük kicsit korábbi. 
Ebből a korból említenék még pár unikumot, amik az előbbi alapproblémák mellett akár jelentéktelennek is tűnhetnek, de mint érdekesség lehet, hogy lesz, aki rácsodálkozik:
  • A magnó elindításakor és megállításakor apró sercenés hallatszik a felvételen.
  • A szalag elején és végén az üres részen halvány jelként megjelenik a feltekert szalag következő rétegének átmegneseződött műsora.
  • A hőskorban, amikor még rádióműsorokból gyűjtöttük a felvételeket, megannyi bosszúságot okozott, ha valaminek lemaradt az eleje vagy a vége, netán a kedvenc számunk végébe beledumált a bemondó! (LOL -a szerk.)
  • Aztán jöttek a bakelit lemezes felvételek az eleinte bűn rossz lejátszókkal, gyorsan recsegőssé váló lemezekkel.
  • Ezzel a technikával szinte megoldhatatlan kihívás volt a már felvett anyag házilagos szerkesztése. Az átjátszás akkora minőségvesztéssel járt, hogy csak a legelvetemültebbek kísérleteztek vele. Egy szalagon rossz helyen lévő, vagy később nem kívánatossá vált felvétel eltüntetése, vagy felülírása soha nem eredményezhetett maradéktalan sikert.

Van még, ami kimaradt?
Írd meg nekünk!

blog@42netmedia.com