3 dolog, amit minden rádiónak tudnia kell az okoshangszórókról - és az okoshangszórókhoz

3 dolog, amit minden rádiónak tudnia kell az okoshangszórókról - és az okoshangszórókhoz

Egyes felmérések szerint a karácsonyi szezon egyik legnagyobb slágere volt az okoshangszóró. Az eszköz, - amiben mi rádiósok is egyfajta szövetségest láthatunk a jövőben - egyre több háztartásban tűnik fel.
Ezért ideje, hogy legalább három dolgot megtanuljunk vele kapcsolatosan.

okoshangszorok.jpg

A Radio World-ön jelent meg egy cikk kábé ezzel a kifutással, amit Todd Thomas a Futuri Media elnöke jegyez. 
Ő is kifejti, amit korábban már pedzegettünk:

Az okoshangszórók és a hangvezérelt technológiák egy hihetetlen terepet kínálnak fel a rádióknak a közönséghez való kapcsolódásra.
És ez a terület hihetetlen sebességgel növekszik.

Egyes szakemberek szerint ez a legnagyobb lehetőség arra, hogy maximalizáljuk a hallgatóink számát, egészen a streaming megjelenése óta. Amiről meg ugye kiderült, hogy nem is akkora ellenség.
Jó lesz hamar észbe kapni, mert habár Magyarországra biztos csak később gyűrűzik be a csoda, de világviszonylatba a Gartner előrejelzése szerint ebben az évben az emberek technológiával történő interakciójának 30%-a hangvezérlésen keresztül fog történni, míg az RBC Capital Markets jóslata szerint 2020-ra csak az Amazon Alexa modelljéból 60 millió(!) darabot fognak eladni...évente!

Erről az egész okoshangszórós mizériáról és a rádiók kapcsolatáról készített egy videót a Futuri Media:

Illetve találtak három kulcsfontosságú tényezőt, amit a rádióállomásoknak tudniuk kell az okoshangszórókról és arról, hogy hogyan lehet a legtöbbet kihozni belőlük. 

1. Mihamarabb meg kell tanítanunk az okoshnagszórókat a brandünk nevére!

...és a hallgatókat is!
Nem mindegy hogyan ejtik, milyen számokkal, FM, vagy Radio. Ugyanazt kommunikáljuk a közönségünknek, mint amit leadunk - nagyon hamar -  az "okoshangszórók nagy és misztikus adatbázisának". Ezt lépjük meg legelőször.

2.  Döntsük el, hogy a rádiónk hogyan használja az okoshangszórók képességeit!

Egyszerűen csak ki-, és be kapcsolóként akarjuk, hogy ráálljon az adásra, vagy adunk on-demand lehetőségeket a kezébe?
Mondjuk feltöltjük a reggeli műsor legjobb pillanatait?
Vagy annyira interaktívak leszünk, hogy az okoshangszórón keresztül kérhetnek egy dalt, vagy üzenhetnek a műsorvezetőnek?

Van lehetőség, hogy jóval többet érj el, mint csak a streamed bekapcsolás. Ehhez viszont nagyobb erőfeszítés is kell. Cserébe nagyobb felületete kapsz...

3. Promózd a képességeidet a közönségednek!

Ha közben nem edukálod - egy kicsit - a hallgatóidat, hogy hogyan használják RÁD az okoshangszóróikat, akkor teljesen feleslegesen fektettél energiát az előző két lépésbe.
Természetesen on-air kell ebben gondolkodni, esetleg közösségi médiás rásegítéssel, de egy "töltsd le az applikációnkat" spot ehhez kevés lesz. 
Gondold végig hol használhatják a hallgatóid ezeket az eszközöket:

  • a konyhában miközben a vacsorát készítik?
  • a fürdőszobában miközben készülődnek a munkába?
  • Az ágyban lefekvés előtt?

Ha ezeket összegyűjtötted, akkor jöhet a célzott tartalom és a hatásos, ötletes promóció!

Hogyan álljunk hozzá ehhez a hülyeséghez?

Ez az a terület, ami most szinte naponta változik.

Nem varázspor, vagy kis talizmán, amivel sikerre vagy ítélve, de egy lehetőség, amivel sikeresebb lehetsz. 

És ez alapvetően igaz minden, mostanában népszerű tech újításra, vagy új platformra

Mit gondolsz erről?
Hány év múlva lehet ez mindennapi beszéd téma a hazai szakmában?

Írd meg bátran IDE, vagy e-mailben IDE!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Forrás: Futuri Media