Egy éves lett a 42NETBlog! - Ilyen volt az első évünk

Egy éves lett a 42NETBlog! - Ilyen volt az első évünk

Ha ma visszagörgetünk, a bejegyzések között azt láthatjuk, hogy pontosan egy évvel ezelőtt indult el a 42NETBlog. Két nem annyira acélos olvasottságú, de nagyon lelkes poszttal kezdtünk.
Aztóta rengeteg bit lecsordogált az interneteken!

szulinap.png

Összegyűjtöttünk néhány érdekességet az elmúlt évből.

  • Ezzel a bejegyzéssel együtt 484 posztot publikáltunk. A napi átlagunk 1,2.
  • Kilenc írásunkat töltötték le 4200-nál többször.
  • 46 cikket írtunk a podcastekről.
  • Az egy év alatt 165 570-szer töltötték le a lapunkat. 
  • Szerény 32 követünk lett a blog.hu rendszerén belül. Miért nem 42?
  • A legolvasottabb interjúnk Buda Marcival készült. Ez egyben a 8. legolvasottabb cikkünk.
  • 12 szakértő írt cikket, szólalt meg egy-egy bejegyzésben. Annak számát sem tudom/tudjuk, hány nagyszerű rádiós segített, írt, szólt, ha segítség kellett nekünk, vagy nekik.
  • Több, mint 20 cikket emeltek ki az Index, vagy az Index2 oldalán.
  • Ennek eredménye, hogy rengeteg olyan emberhez eljutott a hazai rádiózás elevensége és profi hozzáállása, akikhez egyébként nehezebben értünk volna el. Így a több, mint 150.000 látogató 70,7%-a új betérő volt. Ebből adódik, hogy 29,3%-uk visszatérő olvasó.
  • 21 nagyszerű kolléga hordozta eddig a Stafétát.  
  • A legerősebb napunk 2017.08.20-án volt. Ezen a napon 12 899-en látogatták meg a 42NETBlogot.
  • Az olvasóink - kerekítve - 48%-a nő. Helló, lányok!
  • Egy átlagos olvasó 3 perc 7 másodpercet tölt el az oldalon. Egy bejegyzés, - közben meghallgatjátok gondolom ezt a dalt - aztán mehet tovább a munka.
  • Jelenleg 38 bejegyzés várakozik a piszkozatok között, hogy megírjuk.
  • Nagy valószínűséggel most is telefonról olvasol minket, hiszen a látogatók 63% okostelefonon böngészi a blogot.
  • Három élő bejelentkezésünk volt eddig különböző rádiókból. Ebből tervezünk még, de majd erről egy másik bejegyzésben.
  • Az olvasóink 33,5%-a 25 és 34 év közötti. Sziasztok Ti, sziasztok többiek!
  • A legolvasottabb cikkünket 18565-en olvasták el eddig.

És még valami a végére!

Most sem volt célunk, - mint ahogy az elmúlt egy év alatt soha - hogy kérkedjünk!
És...

soha nem akartuk megmondani Nektek a tutit, az okosságot, a hogyan-t!

Soha nem gondoltuk, hogy a rádiózás Szent Grálja nálunk lenne.
A cél egyedül az, hogy ennek a különleges csatornának a közvetítésével 

beszélgessünk, kommunikáljunk, gondolkozzunk

erről a csodálatos szakmáról, területről!
Együtt!

Ezért örülünk, hogy egy-egy bejegyzés során

  • nagy kommentelgetések indulnak be,
  • ha beszélgetési alapként szolgál egy szakmai rendezvényen egy cikkünk,
  • ha megcsörren a telefonunk az egyre több ismerős által,
  • ha írtok egy üzenetet egy témaötlettel kapcsolatban,
  • ha egy felhívásunkra küldtök egy képet, vagy adatot
  • ha krtikikákat, észrevételeket fogalmaztok egy-egy írással kapcsolatban.

És igen, talán ez a legfontosabb:
Ha elsőre fel is szalad a vérnyomásunk, ugyanabban a pillanatban rájövünk, hogy ez csak a fejlődésünket szolgálja.
Úgy az oldalét, mint a kapcsolatunkat és remélhetőleg a rádiózásért.

Ezért írjuk oda majd' MINDEN megosztásunk után:

Köszönjük, hogy olvastok minket!