Merengő: Mi is a termék a rádiózásban?

Ismét jelentkezik Lauscher Zoli a Merengővel. Ez eddig a tény. Alant tömény vélemény, amihez csodálatos, de lehet csatlakozni, vagy szembe menni vele. Semmi mást nem követel meg ez a bejegyzés. 

(Forrás: Radovan Paška on Unsplash)

Pár hete beszéltünk telefonon Pilán Évivel, akit azt hiszem nem nagyon kell bemutatni senkinek. Évtizedes rutin, valamint kivételes orgánum az övé, és ráadásként huszonéveseket megszégyenítő energiákkal rendelkezik. Amint túljutottunk a hogy vagy, jól vagyok, te hogy vagy, én is jól vagyok körön - belemerültünk a szakmába, és felemlegettünk néhány közös ismerőst is. Csak jókat mondtunk ám!

Belebonyolódtunk abba, hogy vajon mi a termék, amit mi végső soron eladunk. Mert a rádióműsor ugye pont olyan termék, mint a százas szög, vagy éppen a 20 deka parizer. Ő amellett kardoskodott, hogy a zene a fő árucikkünk, a műsorvezetői ténykedés meg elkapcsolási faktor. Legyen a helyén minden szignál, szóljon úgy mint az állat, sodorja magával a hallgatót, ez bőven elég. Ebben nem teljesen értettünk egyet, majd végül arra jutottunk, hogy a hagyományos, kocka, darab-darab formatnál ez tényleg így is van, ez vitán felül áll. Jó a sejtés, itt jön az hogy de…

…aztán kitértünk a beszélgetős, vagy éppen magazinműsorok témakörére is, és ott már jelentősen árnyaltabb a kép. Abban ő is egyetértett velem, hogy ott igenis fontos a tartalom, csak éppen nem mindegy, hogy ki, hogyan, és milyen minőségű tartalmat ad. Kényes ügy, mert ha valaki egyszer is azt érzi, hogy őt ez nem érdekli, vélhetően legközelebb már nem kapcsolja be a rádiót adott időben, vagy éppen más adót hallgat majd. Így aztán a tematikus műsorok általában a kevésbé frekventált sávokban, hétvégében, estében szólalhatnak meg, mert ha egész nap „csak simán zörög valami”, akkor legalább nem csinálunk bajt.

Az az idő valóban réges-régen elmúlt, amikor a rádió fő műsorforrás volt, és körbeülte a család. Ezzel nincs is baj, mi ott vagyunk a háttérben, és nem hagyjuk egyedül a hallgatóinkat. A formatot tényleg a zene viszi a hátán, ám ha ennél többet akarunk, ahhoz több ötlet kell. Meg ember, és pénz is. Ezért aztán sok helyen nem is vágnak bele, mert ez így a legolcsóbb, és minek bolygassunk valamit, ami működik? Úgy, ahogy. Olcsó és nem ráz, ugye emlékszünk?

A másik téma, amin elmerengtünk Évivel, az a „pozícionálás” volt, hiszen – ebben bizonyára egyetértünk – tudnunk kell, hogy kinek rádiózunk! A rádiózás őshazája az USA, ez a szemlélet is onnan jött, de nézzük miért is? Mert ott városonként nem egy, max. két rádió üzemel! Más a lépték, mások az anyagi lehetőségek.
Nézzük pl. New York Cityt!

Látható, hogy egymás mellett megél szépen az AC, a CHR, a country, az oldies, a rock, a klasszikusok, és még két(!) sportcsatorna(!) is. Ott értelmezhető a pozícionálás, hiszen sok millió potenciális hallgatóból célzunk meg egy réteget.

Sem Budapest, megyeszékhelyeink pedig végképp nem összemérhetők ezzel – vidéken max. egy-kétszázezer főnél a pozícionálás nekem elég nagyképűen hangzik. Ha mindenhol lenne 6 kereskedelmi, meg fogható lenne két országos kereskedelmi, és mindegyik megélhetne, akkor mindjárt más lenne a szitu. De nincs, ám ez minket nem zavar, nekiállunk bőszen pozícionálni… Kikre koncentráljunk? 18-49? 15-49? 18-59? Fiatal felnőttek? Fiatalos felnőttek? (Ez megint megérne egy misét. Mit jelent az, hogy fiatalos? Már nem fiatal, de annak akar tűnni? Fiatalos, lendületes, dinamikus? Tényleg ennyire szűk a jelzőkészletünk?) Mindegy, mi elhatározzuk, hogy fiatalosak és lendületesek leszünk - a változatosság kedvéért! Ennek örömére pont ugyanazt a 300 aktuálisan futó, vagy futottak még kategóriájú, javarészt elektronikus zenét toljuk orrba-szájba, mint az összes többi rádió. Ebből ugye nem lesz baj.

Jó kérdés, hogy azért hallgatnak minket, mert nincs más, vagy mert tényleg erre van igény? Mindenkinek nem lehet a kedvére tenni, oké. De igazán figyelembe vehetnénk, hogy az átlagemberek (amilyenek nincsenek, mint tudjuk) nem ezzel foglalkoznak egész nap, mint mi. Legnagyobb részük nem követi a trendeket, nem figyeli a sztárok munkásságát, magánéletét, és nem tölt el fél napokat a face-en, meg instán. Mert melóznak, még egy kicsit melóznak, esetleg levezetésként melóznak egy keveset. Mert gyereket nevelnek, bevásárolnak, a szüleikről gondoskodnak, vagy éppen bámulják a tévét. Belőlük van igazán sok, akik kevesebb „topslágerrel” is beérnék, és szívesen hallanának régebbi kedvenceket is. De mi következetesek vagyunk, így ha néha-néha keresztülutazom az országon, már ritkán hallgatok rádiót. Úgyis tudom nagyjából, hogy mi szól benne.