Szakértői Sarok: A magyar kérdés

Múlt héten indult új rovatunk, amiben hétről-hétre egy-egy rádiós szakértőt kérünk meg, hogy fejtsen ki egy témát azzal kapcsolatosan, ami mostanában a legjobban foglalkoztatja. A célunk az, hogy egy erős gondolatroham induljon el, aztán sokat beszélgessünk róla élőben, vagy online. A héten Szever Pál írt Nektek. 
A téma a magyar zene.

(Fotó: Nyugat.hu)

Nincs olyan házibuli, városi vagy faluban rendezett zenés esemény, ahol a hangulat tetőfokán fel ne csendülne „A nézését meg a járását”, vagy a „Csavard fel a szőnyeget”, vagy a „..de szóba se jöhet Skandinávia”.
Mégis kérdés a rádiókat programozó szakemberek számára: játsszunk-e - egyáltalán - magyar zenét, mennyit és mikor játsszunk, kell-e a „gagyi” - mert kár tagadni, a hazai zenei szerkesztők többsége szerint a magyar zene = gagyi-, a bombasztikus angol és amerikai dalok közé?
Ráadásul újabb fejtörés, hogy az alig ismert magyarok – versenyképesek-e a jól bevált Eddákkal, Bikinikkel, Rapülőkkel?

Még mielőtt csípőből reagálnátok és ezredszer is elismételnétek az évek óta bármikor leakasztható „egyen”-választ -a magyarok gyorsabban kiégnek, általában rosszabbul tesztelnek, megosztóbbak hiszen a szövegüket mindenki érti, stb.-, azt javaslom, induljunk ki a valós helyzetből:

• Milyen zenék szólalnak meg egy házibuliban a csúcsponton? Akkor, amikor a legjobban érzik magukat a résztvevők, amikor már nem számítanak a gátlások?
• Milyen előadók szerepelnek – országszerte – a helyi rendezvényeken, azaz milyen előadókkal találkozhat legnagyobb valószínűséggel a helyi közönség?
• Milyen előadók szerepelnek a leggyakrabban a televíziós valóság-showkban, milyen celebek láthatók leggyakrabban az ilyen jellegű műsorokban?

Szerintem egyértelmű a válasz: a hazai előadók ott vannak életünk minden szegmensében, őket ezerszer jobban ismeri - és érti- a hazai közönség, mint mondjuk David Guettát, vagy az Imagine Dragons-t.
Akarhatunk mi népet nevelni, kultúrát hinteni, színvonalat hirdetni – de ha ezt tesszük azzal a hittel, hogy a hazai előadóknak nincs helyük a nemzetközi porondon, szerintem pont olyan röghöz kötötten és maradi módon gondolkodunk, mint akiket ósdi gondolkodásmódjuk miatt cikizünk már évek óta.

Érdekes, hogy a 25-30 évvel ezelőtt a fejekbe vert magyar dalokról - Afrika, Éjjel érkezem, Fagyi, stb. - senki nem ír cikiző kritikákat habzó szájjal – ezeknek a daloknak ma is előbb ad zöld utat bármelyik zenei szerkesztő, mint az újaknak. Az érv: „mert ezek jobbak, mint az újak…”.
Pedig ez hazug érv: nem jobbak, nem ötletesebbek, a szövegeik kifejezetten gyengécskék és fantáziátlanok. De megszületésük éveiben ezek mentek gyakran - mai szóval: heavy rotációban-, utána ezekkel csalogatták a kereskedelmi rádiók zenei szerkesztői magukhoz a régi Magyar Rádió zenéin felnőtteket, a kereskedelmi rádiózás aranyéveiben pedig ezek a dalok teszteltek jobban, mint az újabbak.

Ez utóbbi gondolkodásmód  - miszerint a már megcsinált slágerekkel kell operálni, hiszen azok kockázatmentesek -  egyébként véleményem szerint évtizedekre bebetonozta a magyar zenék sorsát, a legnagyobb zenés rádiók program-felelősei  - szerintem kényelemből, pénz-szeretetből és a jövő szakmája iránti tisztelet teljes hiánya miatt -, a kényelmes megoldást választották. Nem csináltak - csináltunk - elég új slágert, nem vezettünk be elég új előadót és divatot, nem tanítottuk meg a hazai rádiós-közönséget arra, hogyan lehet befogadni az újdonságokat. És ebbe az irányzatba beleállt a TV, meg az írott média is: ma is többet olvashatunk Pataky Attila és a Republic dolgairól, mint az Irie Maffiáról, vagy a Magashegyi Undergroundról.

Mindezek után természetes, hogy az állandó újdonságra vágyó legfiatalabb korcsoportok – nyitottabbak a külföldről érkező, új irányzatokat, divatokat hozó előadókra, mint a mieinkre. És persze, több információt is kapnak a külföldiekről az okos-telefonjaikon, a Twitter, a Deezer, a Spotify előnyeit élvezve. Jóval nagyobb választékot kínál határon túli előadókból - na meg a hozzájuk tartozó tengernyi információból-, minden modern média. És itt a gondolatsor vége: új hallgatók a legnagyobb számban MINDIG a legfiatalabb korcsoportokból érkeznek.

Megteszünk mindent – mi magyar zenei szakemberek azért, hogy kiszolgáljuk ezeket a lehetséges hallgatói csoportokat?
Küzdünk értük?
Felvesszük a kesztyűt – az okos-telefonok kínálatával szemben? Szimpatikusabbá tudjuk tenni az új magyar dalokat?
El tudjuk adni ezeket – akárcsak a külföldi újdonságokat?
Felkészültünk erre, eleget tudunk, elég információt kapunk a magyar újdonságokról ahhoz, hogy szórakoztató módon adásba tudjuk illeszteni ezeket?

Ezek – az én költői kérdéseim.  Hogy látjátok Ti?
Nézzünk egy mindenkit érintő kérdés-sort:

1. Esélyesek a hazai újdonságok a nemzetközi felhozatallal szemben?
2. Minden szükséges információt megkaptok a hazai újdonságokhoz?
3. Van-e bármilyen visszajelzésetek arról, hogyan fogadják a hallgatók a magyar dalokat?
4. Van-e bármilyen értékelhető visszajelzésetek arról, hogy a hallgatók hogyan fogadják egyáltalán a rádióban játszott dalokat?
5. Van-e egyértelmű, számokkal is alátámasztható érvetek arról, hogy a hallgatóitok nyitottabban fogadják a külföldi, mint a hazai dalokat?
6. Tudtok-e mondani kapásból három dalcímet a Margaret Island-től? És az EDDÁ-tól?
7. Kihasználjátok-e a rádiótokban, hogy a hazai előadók kisebb-nagyobb nyomozgatás után telefonvégre kaphatók?  - Ellentétben David Guettával, Justin Bieberrel és Freddie Mercury-val…

Szever Pál - 30 éve a szakmában