Milyen eszközöket adott mostanában a Facebook, hogy márkákkal együtt dolgozhassunk?

Milyen eszközöket adott mostanában a Facebook, hogy márkákkal együtt dolgozhassunk?

Ma már egy jó közösségi médiás példát állítottunk magunk elé a hazai rádiók közül, de az ÉLET termelt nekünk egy másikat is. Ez pedig pont kapóra jött, hogy rávilágítsunk egy lehetőségre!

clem-onojeghuo-44700.jpg

(Photo by Clem Onojeghuo on Unsplash)

A  89.5 Music FM Facebook oldalát majdnem 700 ezer ember like-olta. Az sok. Mármint sok lehetőség.

A rádiónak a kezdetektől célja volt, hogy a kereskedelmi szempontból fontosnak számító fiatal felnőtt célcsoportot nem csak az on-air műsorstruktúrával, de a korosztály médiafogyasztási szokásait követve aktív social media jelenléttel is elérje - írja a mediapiac.com.
Erre több kampányt is építettek, így több mint 686 ezer lájkolót tudhat magáénak, és az elmúlt héten például 1200 fővel nőt az oldalkedvelők száma Facebook oldalukon, ahol 2,3 millió embert értek el egy hét alatt - nyilatkozta mondta Kiss Anikó, a rádió vezérigazgatója.

A hétvégén például egy poszt úgy "kelt életre", hogy több mint 1300 kommentet generált és egyetlen kép 300 ezer embert ér el.

Na, ezzel a számmal már lehet bőven mit kezdeni, értékesíthetőségi szempontból is. Akár nemzetközi szinten is.
Ehhez pedig a megfelelő eszközök is megvannak. Most például a Facebook néhány új eszközzel segíti a brandeket, hogy még többet profitálhassanak az influencerekkel történő együttműködésből - ezt már a Marketing Morzsák írta.
Továbbfejlesztik azt a funkciót, amiben a szponzorált tartalmaknál meg lehet jelölni egy másik résztvevőt, hogy a követők számára egyértelmű legyen a kollaboráció.

Az első kiegészítővel a vállalatok sokkal egyszerűbben férhetnek hozzá az influencer posztokhoz - írja a szaklap. A marketingesek eddig csak úgy hirdethettek más oldalon létrehozott posztot, ha előbb megosztották azt. Ám most megadják nekik a lehetőséget, hogy közvetlenül a szerző oldaláról reklámozhassanak bejegyzést.

Mi felhatalmazhatjuk az együttműködő partnert a hirdetésre, még mielőtt posztolna. Ezután a brandek célozhatják saját célközönségüket. Az elért követők látni fogják, hogy a poszt az influencertől származik, de egy márka szponzorálja.

Egy másik frissítéssel új adatokat kaphatunk arról, hogyan teljesítenek a tartalmaink.

  • Részletes tippeket és magyarázatokat kapunk a poszt eredményeinek feldolgozásához
  • A szerző és a brand összes költségét látjuk az egyes bejegyzésre vonatkozóan
  • Akár szét is választhatjuk költségeinket.

Mindez mutatja, hogy lehetőség lenne Facebook-on együttműködni márkákkal, de ehhez még nem nagyon nőttünk fel. Eddig.
Ha csak személyesen is kérdeznél a dologról írj nekünk bátran egy levelet és segítünk neked: blog@42netmedia.com