Szunnyadó profik: Már nem sokáig pihen a felkelés vezére?

Korábban szó volt már arról itt a 42NET Blogon, hogy milyen jó lenne egy-egy nagyobb interjút készíteni olyan rádiósokkal, akik jelenleg szunnyadnak, de hatásuk annyira jelentős, hogy ma is emlegetjük őket.
Az innentől kéthetente szombaton jelentkező nagy interjú rovatunkban MEHABE újságíró-rádiós beszélget kollégákkal. Kötetlenül.
Az első vendégünk a felkelés vezére: Buda Márton

„A mikrofonszivacsot most egy ideig nem teleköpködős szép napot mindenkinek!” – így búcsúzott a felkelés vezére 2016. május 30-án Petőfi népétől. Akkor fél évet irányzott elő szivacsszáradásra, de a mai napig áll az egy éve összekuszált szállóige: Buda Marcit láthatjuk, de nem hallhatjuk. Közösségi oldalain nem hagyta magára követőit, napra nap ellátja a rajongókat stílusos, humoros pillanatképekkel. Ezek alapján teljes az élete, boldog. A „nép az istenadta nép” persze minden egyes síelésről, Spongyabob-nézésről, fűnyírásról, családi amatőr koncertről készült fotó alatt posztolva követeli vissza őt.
S, bár őt nem rúgták ki, nem mondott fel, állományban van az MTVA-nál, eddig úgy tűnt, ahogy reggeli műsor első heteiben a főnökei orra előtt becsapta a stúdióajtót, úgy bezárta maga mögött a rádiózásra nyílót.

Tizennégy éve indult el a rádiós pályád Székesfehérváron. Hogyan jutottál a Magyar Rádióig?

Buda Márton: Teljesen egyszerű történet. A főiskola alatt dolgoztam az intézményhez tartozó Vörösmarty Rádióban. Elkezdtem az ingyen melót: fénymásoltam, kaját hoztam, közben ültem emberek mellett, és néztem, hogyan dolgoznak.
Egyszer csak jött egy olyan szitu, hogy egy csávó lebetegedett és be kellett ugranom. Annyira jól sikerült, hogy betettek a helyére. Ugyanúgy shifteket csináltam, mint mások, csak ingyen. Háromnegyed év múlva megkeresett a várpalotai székhelyű YO! Rádió, ahol négy és fél évet töltöttem. Miközben szimultán dolgoztam a Fehérvár TV-ben. Hétköznap rádióztam, hétvégén tévéztem.
Egy idő után saját műsoraim producere lettem, én szereztem rá a lóvét, majd én lettem a teljes vasárnapi műsor felelőse. Ilyenkor reggeltől estig bent voltam. Sok szabadidőm nem akadt, mert angol nyelvtanár – kommunikáció szakot végeztem nappalin. Előbbit három év után leadtam. A fősuli után pár évet Fehérváron maradtam, aztán válaszút elé kerültem, ugyanis komoly tartozásokat halmoztak fel velem szemben. Huszáros vágással otthagytam mindent,és elmentem az RTL Klubhoz segédszerkesztőnek. Felépítettem magam Fehérváron, ismertek az emberek, valamiféle nevet szereztem, az RTL-nél pedig kezdtem mindent elölről: megint kaját hoztam stb. Nem voltam senkinek senkije, úgyhogy Balázs Széf című műsorában segédszerkesztőként indultam, de körülbelül három hét múlva rájöttek, hogy talán több hasznom is lehet. Később castingokat vezettem, és sokféle más feladatot kaptam, de segédszerkesztői bérért, miközben Székesfehérvárról jártam át naponta. Minimál összeg maradt az életre. Akkor már együtt voltunk a párommal, – aki azóta a feleségem és gyermekeink anyja –, neki már volt gyerkőce az előző házasságából, így felmerült, hogy mégiscsak családapaként kellene tündökölnöm, létfenntartó üzemmódba kapcsolnom. Valamit lépni kellett. Négy hónap után eljöttem, és egy kábeltévénél kötöttem ki, ahol pár hónappal később egy technikus mondta, hogy indul egy új rádió, a Rise FM. Itt megkaptam az este kilenctől hajnal háromig szóló sávot. Ekkor láttam egy álláshirdető portálon, hogy a Petőfi Rádióba műsorvezetőt keresnek. Az esélytelenek nyugalmával jelentkeztem. Behívtak és felvettek. Meglepő volt, hogy a Jobline-on találok egy ilyen hirdetést, de a 2008-as megújuláskor teljesen új hangokat kerestek a Petőfibe. Vidéki ismeretlen, tehetségek után kutattak.

Nyolc évet töltöttél ott, ebből négyet a felkelés vezéreként. Fel tudod idézni az első reggeli műsort?

Buda Márton: Az első hét igazán emlékezetes. Előttem Horváth Gergő vezette a műsort, ő képviselt egy nyugodt, megfontolt, bölcs, magvas gondolatokkal megáldott stílust. Ehhez képest én egyből az emberek arcába másztam, harsány voltam. A kezdetekben a Magyar Rádió Zrt. igazgatójától kezdve, minden felettes folyamatosan járt be hozzám a stúdióba. Osztották az észt, hogy „Mi van ráléptek a farkadra, hogy így ordibálsz?” „Ne így vezess műsort!” „Ezt csináld – azt csináld!” A harmadik nap megint be akart jönni a vezérigazgató, én meg bezártam az ajtót és intettem, hogy szevasz. Ha nem tetszik, akkor rúgjál ki, de adásidőben ne cseszegess! Egész bátran álltam mindig a vezetőséghez. Aztán szépen lassan megszoktak a hallgatók és a főnökök is. A harmadik hónapban megdupláztam a hallgatottságot, pedig úgy indítottak el, hogy ne izguljak, ha Gergő után az elején csökkenni fog a mutatószám. Kicsit ezt elhittem, de bennem volt a dac. A négy év alatt folyamatosan nőtt a hallgatottság és szépen alakult a brand.

A reggeli műsor különleges fogalom a rádiósok szótárában. Minden mástól elkülöníthető: élő, együtt lüktet az ébredező országgal. Megfogalmaznád, neked mitől kiemeltebb?

Buda Márton: Abszolút különleges sáv! Nem vagyok egy folyton célokat maga elé kitűző csávó, de időről időre azért megfogalmazódik bennem pár dolog, amit szívesen elérnék. Amikor elkezdtem rádiózni felmerült, hogy milyen jó lenne országos adónál dolgozni. Utána az, hogy egy országos rádióban saját reggeli műsort csinálni. Nem törtettem ezért sosem, senkinek nem tettem keresztbe. Egyszerűen jöttek lehetőségek, azokat megragadtam, illetve becsülettel és talán jól végeztem a dolgom. Tizennégy éves rádiós pályafutásom alatt nem rúgtak ki sehonnan. A reggeli rádiózás olyan, mintha a tévében az esti sávot megkapnád, és mondjuk egy gameshow-t vezetnél. Reggeli rádióműsort csinálni az nagyjából a szakma csúcsa. Pláne, ha rád épül. Amikor mondjuk hárman ülnek egy adásban, akkor bármelyikük lejjebb van a többiek fel tudják húzni. Nálam ez nem volt, magamat kellett tovalendítenem, s ezzel együtt a hallgatókat spannolnom. Óriási szerencsém, – s talán ezért is találhatott meg ez a szakma – hogy a piros lámpa kivillanásával minden más megszűnt.

Csak az számított, hogy én ott vagyok, és azt a pillanatot éljem meg, mert ezt akartam csinálni a kezdetektől.

Nem tehettem meg sem magammal, sem a hallgatókkal, hogy ne próbáljak meg a legjobban teljesíteni. Édesapámtól örökölhettem ezt a maximalizmust. Alázatosan álltam hozzá minden feladatomhoz. A mai napig, ha elmegyek bárhová műsort vezetni, nem esek be soha pár perccel a kezdés előtt, vagy felkészületlenül. Régen minden estém úgy telt, hogy lefektettük a gyerekeket, a feleségem leült sorozatot nézni, én pedig másfél órán át bogarásztam a másnapi adás tervét. Négy év alatt egyetlen alkalommal nem tudtam készülni az adásra este, csak az első megszólalás előtt hajnalban olvastam át mindent és kifejezetten szarul éreztem magam. Nem volt bennem a kellő magabiztosság.

Élő adásban mindig történhet olyasmi, amire képtelenség felkészülni. Van ilyen emlékezetes eset?

Buda Márton: Az nagyon durva volt, míg élek nem felejtem el azt a párt, akiket azért hívtunk fel, mert Törökországba indultak biciklivel. Elkezdtem velük beszélgetni a túrájukról, kicsit jó pofiztunk, aztán kimondtam a férfi nevét. Erre jelezte, hogy őt nem úgy hívják. Továbblendültünk és mondtam, hogy ott van melletted a párod X. „Igen, itt vagyok, de nekem sem ez a nevem.” Mi van? És végül kiderült, hogy van még egy pár az országban, akik szintén nekivágtak biciklivel ugyanannak az útnak. Ők négyen nem ismerték egymást. Mi sem tudtuk, hogy van még egy ilyen nő és férfi, de pont a másik túrázó duó számát sikerült felhívnunk. Az is szép helyzeteket szült, amikor érkeztek a feltörekvő zenekarok a stúdióba: számítottam mondjuk az együttes két meghatározó figurájára, és eljött a dobos meg a basszusgitáros. Gyakran alig találni róluk infót a neten. Csomószor volt olyan, hogy dalbemutató negyed 8-tól és megérkeztek 7.13-kor tök más emberek, mint akiket vártunk.

Okkal beszélsz többes számban, a rádiózás, különösen a reggeli műsor, csapatmunka. Hogyan készült el egy-egy adás? Ki mit csinált?

Buda Márton: Két szerkesztője volt a műsornak Banita és Hauschel Tomi. Adás után beszélgettünk az aktualitásokról, ki mit hallott. Mi nem ültünk a stúdióban még egy órát, hanem mivel Tomi és Banita is tömegközlekedve érkeztek, tíz óra után én vittem őket el, s útközben beszéltünk a másnapi vázról. Bani a hátsó ülésen jegyzetelt nagyon precízen a kis táblázatába. Úgy szálltunk ki mindannyian, hogy tudtuk, ki kit hív, mit intéz el. Aztán folyamatos e-mail-, illetve telefonkapcsolatban maradtunk, egyeztettünk a fejleményekről. Délután 4-5 órakor nagyjából minden meg volt, amiről reggel beszélni szerettünk volna. Persze esett be olykor éjszaka is hír. Egyből próbáltunk hozzá megszólalót találni.

Mindannyian magas fokon égtünk a műsor alatt.

Sokfelé kellett közben koncentrálni. Én feleltem a műsorelemek alakításáért, ha hosszabb vagy rövidebb volt az óra, ügyeltem a zenékre. Nekünk nem volt külön zenei szerkesztőnk. Egy technikusunk volt, mert azt mondtam, hogy hagy ne kelljen már magamat keverni, de sokkal kevesebben állítottuk elő a műsort, mint ahogy az egészséges lenne.

A többiek mit csinálnak tavaly május 30. óta?

Buda Márton: Kapcsolatban vagyunk. Banita tévés produkciókban szerkeszt, szerepel, Tomi meg folytatta azt, ami eleve is a fő profilja volt: a player.hu-nál rovatvezető, illetve videójátékokat tesztel.

Elköszönő posztodban köszönetet mondtál a munkatársaidnak és elárultad, hogy komoly jellemfejlődésen mentél keresztül. Miben változtál a négy év alatt?

Buda Márton: Sokkal összeszedettebb lettem. Soha nem vettem nagyon komolyan az életet. Ezért gyakran ért az a kritika, hogy félvállról veszem a feladatokat és csak a tehetségemnek köszönhetem, hogy itt tartok, megúszva a nagyobb ballépéseket.
Sokszor volt a fejemben, hogy szeretném ezeknek az embereknek megmutatni. Amikor az általam nagyon szeretett vidéki rádióból – amibe szintén mindent beleadtam – elköszönésemkor az ottani vezető megkérdezte: Mihez fogsz kezdeni nélkülünk? Azt feleltem: „Mit csinálnék? Elmegyek egy országos rádióba dolgozni.”
Ők meg röhögtek persze.

Ez engem előre vitt, tudat alatt hajtott a bizonyítási vágy nekik, és az ugyanolyan nulla hátszéllel rendelkező embereknek, mint én, hogy önerőből is el lehet ezt érni, ha kitartóak vagyunk.

A hallgatók nem kaptak konkrét, kielégítő választ az átszervezés indokáról.  Mit tapasztaltál belülről? Mi volt a koncepció? Melyik volt az a pillanat, amikor a főnököd odament hozzád és azt mondta: ennek vége?

Buda Márton: Hozzám nem jött oda. Mai napig állományban vagyok az MTVA-nál. Nem vagyok kirúgva és nem mondtam fel. A vezetők szerint akkor a reggeli műsor elfáradt, de nem akarták, hogy elmenjek a rádiótól. Az volt az elképzelésük, hogy üljek át a délutáni sávba, és azt húzzam fel. Én meg úgy gondoltam, hogy nem szeretnék visszalépni, ha már egyszer itt elértem azt, amit el lehet. Kötötték az ebet a karóhoz. Azt mondták, úgysem teszem meg, hogy nemet mondok a délutánra és kiszállok a mikrofon mögül. Én meg voltam olyan makacs. A médiában tevékenykedőknek sok kompromisszumot kell kötni, nincs hétvége, nem akkor dolgozunk vagy megyünk szabadságra, amikor kedvünk tartja, de ebben hajthatatlan voltam. Úgy éreztem, ha nekem csak ennyi adatott meg a rádióban, hogy a pályatársak, akiket én tisztelek, szeretek és szakmailag nagyra becsülök, elismerően nyilatkoznak rólam; a hallgatóság jelzi, hogy jó az, amit az asztalra letettem, akkor tökéletes lezárója lehet ez a felépítményemnek. Aztán úgyis megtalálnak a lehetőségek és tudok mást is csinálni, hát nézzük meg, milyen lesz az élet rádió nélkül. Ha ez ennyi volt, akkor zárjuk le mihamarabb. Nem volt egyszerű. Az első két hónap nagyon nehéz volt. Mostmár nem is gondolok rá.

Hogyan telt az első reggeled rádió nélkül?

Buda Márton: Végre kialudtam magam. Persze hiányérzettel ébredtem. Azt volt rossz hallgatni, hogy egy csomó mindent megengedtek, amit nekem nem, pedig ezekkel tudtam volna motiválni a hallgatókat. A nyereményjátékokkal még nagyobb elérést generálhattam volna. Miután eljöttem a második héten már autót sorsoltak ki. Nekem még egy Petőfis ajándékcsomagot sem tudtak volna „felbrandingelni”, hiába kértem. Ritka, hogy ennyire fapadosan kell csinálni egy reggeli rádióműsort. Azt sem tudtam elérni, hogy állandó hangmérnök segítse a munkám, nagyjából minden második nap mást küldtek, nem alakulhatott ki egy összeszokott csapat e téren. Ezek mind jó kihívások voltak alapvetően, csak úgy érzem, hogy ha megkaptunk volna mindenféle segítséget, akkor talán még tovább szárnyalhatott volna.

Egy év távlatából csak erősödhet a kérdés, hogy mi értelme volt ennek a változtatásnak, hiszen ha csak a kisujjadról kiteszel egy fotót a Facebookra több száz lájk és harminc hozzászólás érkezik rá, amelynek felében a visszatérésed felől érdeklődnek?

Buda Márton: Őszinte leszek, azóta már megtudtam a valódi okot, de nem fogom elmondani…

Állományban vagy. Mit jelent ez jogilag? Bármikor feltűnhetsz a Magyar Rádió valamely műsorában, ha netán úgy döntesz, vagy vállalhatsz máshol munkát?

Buda Márton: Élő szerződésem van az MTVA-val, ezért más rádióban, tévében nem vállalhatok munkát. Nem is nagyon tervezem. Rengeteg megkeresésem volt, nagyon jól esett.

Harminchat éves leszek, a „magamutogató, ripacs” időszakomat magam mögött hagytam, lenyugodtam. Egészen más értékek fontosak számomra, és a család szemszögéből sem olyan jó, ha az ember nagyon előtérben van, sokan ismerik.

Tudom nagyon jól, az én családom rohadt sok áldozatot hozott meg annak érdekében, hogy haladhassak. Nagyon hálás vagyok nekik, tartozom azzal, hogy tiszteletben tartom, amit a feleségemmel megbeszéltem, illetve én magam is eldöntöttem a jövőt illetően. Arról még nem beszélek, hogy milyen irányt veszek hamarosan, de lehet majd erről hallani. 

Nincs benned mikrofonéhség?

Buda Márton: 

De, van. És esélyes, hogy hamarosan csillapíthatom.

Egyébként jelenleg is vállalok rendezvényeket, akkor kiélem magam és ennyi. Ebből sem sokat, egy hónapban egyet maximum, csak amihez kedvem van. Szerencsére mindig van a-, b-, c-, d-, g-, e-, f-, h-tervem.

Három gyermeked van (6, 9 és 17 évesek). Inkább barátkozó, nyitott, mintsem szigorú szülőnek tűnsz. Mi a legfontosabb dolog, amit szeretnél megtanítani nekik?

Buda Márton: Mindennél fontosabb a tisztelet, legalább a feleségemmel és velem szemben. Egyébként hála Istennek tisztelettudóak a körülöttük lévő felnőttek visszajelzései szerint is. Nem kérek tőlük túl sokat. Felőlem lehet szar jegyeket hozni, de a kamut nem bírom elviselni, meg azt, ha visszadumálnak. Alapvető dolgokat várok el tőlük csak, tiszteletet és őszinteséget.

Van a tarsolyodban egy tipikus Buda Mártonos elköszönés?

Az nincs. Ezeket a Hauschel Tomi írta mindig…

Képek forrás: Facebook