A célcsoportok “Halálcsillaga”: 15-25

A célcsoportok “Halálcsillaga”: 15-25

Egy hiánypótló felmérés készült a 15-25-ös korcsoportról. Nekünk ez kincset érhet.

Ugye Neked is meg vannak azok a stock fotós családok, akiket néha magunk elé teszünk, ha az átlagos hallgatóinkat szeretnénk elképzelni.

Pont így!
Kerékpározó család, százezres mosoly, öröm, boldogság.

Egy ilyen képen ritkán található egy 15-25 éves, aki eszeveszetten tekergeti a rádiót (biciklizés közben!), vagy vesz okostelefont, amivel majd meghatározóan tekergeti a rádiót.

Tavaly áprilisban a Kreatív magazin szervezésében tartották a #15-25 Youth Marketing Forum-ot, ahol többek között a 15 és 25 év közötti korosztály médiafogyasztási szokásairól is szó esett.
A homálynak számító területről Kovács Gábor a Free Association Research Kft. munkatársa egy olyan gyönyörű összefoglaló prezentációt tartott, hogy a ppt-k és a kutatások rajongói az összes diagramjukat megnyalták utána.

A rendkívül meghatározó piaci tényezőnek számító 15-25-ös korcsoportot nehéz vizsgálni és kevés hazai adat volt róluk.
Eddig.
Bár a rádióra vonatkoztathatóan kevés adat született, de sok minden leszűrhető az adathalmazból.

Összességében elmondható, hogy a megkérdezett fiatalok 49%-a lány, 51%-a fiú volt. 39%-uk a 16-19, 31%-uk a 20-22, míg 30%-uk 23-25 éves korosztályból került ki.
Tízből hatan a szüleikkel élnek, míg majdnem 20%-uk tart fent egy albérletet, sőt ezen túl, a megkérdezettek 78%-a már dolgozik.

Ezektől is fontosabb adat számunkra, hogy Kovács Gábor kutatása szerint a zene a választ adók 61%-ának 5*-os fontosságú, ők heti 25 óra zenét hallgatnak.
A nagy kérdés persze az, hogy min?

Média- és zenefogyasztásuk

A vizsgált 15-25-ös korosztályban 10-ből hatan néznek tévét, rádiót pedig napi rendszerességgel 25%-uk hallgat. Az összes válasz adó 28%-a hetente többször teszi mindezt.

A fiatal korosztály ritkán jár el tombolni, inkább havonta buliznak. Hol?

56%-uk szívesen ad koncertért pénzt, 48%-uk fesztiválért, míg 24%-uk előfizet zenei szolgáltatásra is.

Sőt, két adat, ami segíthet finom hangolni rádiónkat, műsorunkat, ha a 15-25 éves kororsztály felé szeretnénk nyitni:

  • A megkérdezettek 85%-a olvas könyvet, ami egy nagyon szép adat. Ebből egyébként a férfiak emelkednek ki, évi 11 könyvvel, míg a nőknél ez az arány évi nyolc.

Tipp: A zenei híreken túl érdemes lehet megfontolni, egy-két ” irodalmi bulvár” információ beszivárogtatását a napi tartalomfolyamba.

 


A fiatalok fele sportol. 48%-a fut, 40%-a edzőterembe jár, 23%-a kerékpározik. Ha ezt az adatot összevetjük azzal, hogy hányan hallgatnak rádiót, akkor izgalmas kérdés lehet, hogy vajon tudunk-e egy megfelelően elhelyezett zenei blokkal, mix-szel kedvezni az egyébként nem csak ebben a korosztályban népszerű testedzőknek.

Tipp: Ha nehezen áldozzuk be délutáni vagy reggeli sávunkat ennek a kísérletezésnek, rakjunk fel weboldalunkra egy letölthető mixet, spotjainkkal megspékelve kifejezetten edzéshez. Szeretni fogják!

(Nem) csak a facebook-on vannak

Végül pedig a rádión túl szó esett a 15-25-ös korosztály közösségi média jelenlétéről, ami közvetetten érinthet minket rádiósokat is.

Érdekes látni, hogy, ha külön vesszük a Facebook Messenger-t a Facebook-tól, akkor szinte egyeduralkodás figyelhető meg ebben a platformban. Az üzenetküldő alkalmazást a megkérdezettek 82%-a, a hírfolyamat szoltáltató Facebook-ot 72%-uk használja napi rendszerességgel.

A harmadik helyen a Youtube (70%) végzett, míg negyedik az  Instagram lett (47%) az agresszíven terjeszkedő Snapchat (25%) előtt.

Ebből is látni, hogy egy valamire való rádiónak szinte kötelessége egy-egy ilyen csatornát fenntartani és berendezkedni a különleges tartalom szolgáltatására ezeken a felületeken.

Műsorfolyamunk és a social media találkozásának érdekes adata, hogy tízből egy megkérdezett követ hírességet a neten.

Az alacsony szám mellett a külföldi sztárok iránti érdeklődés a legnagyobb, az első öt híresség, akit követnek:
Rihanna, Justin Bieber, Beyoncé, Avicci, Selena Gomez.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A magyar hírességek, zenekarok iránti érdeklődés 10% alatti, és itt nem csak zenészeket találhatunk.

A lista így néz ki:
Halott Pénz, Dukai Regina, Hosszú Katinka, Palvin Barbi, Dancsó Péter, Majka, Wellhello, Punnany Massif.

Végül a legfontosabb: több, mint 90%-uk napi rendszerességgel használja mindenre a mobilját, 28-uk a tabletjét. A mindenre a rádiózás is értendő.

További hasznos diagrammok és adatok itt érhetők el.
Aranybánya.

Ha neked is vannak tapasztalataid írd meg nekünk!

Ha nálatok máshogy működnek a 15-25 évesek, vagy, ha sikeresen érted el őket az is jöhet.

Köszi a figyelmet!

Jó bogarászást, jó munkát!